Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)

A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Stipta István: A vármegyék alkotmánybiztosító szerepköre

kezdeményezésére az 1848 : XVI. tc. preambulumába bekerült az „alkotmány védbástyája" kifejezés. Ennek tartalmáról, főleg a megyék polgári államszervezeten belüli szerepéről az 1870-es években újra komoly viták alakultak ki. 1. Az alkotmányvédő funkció védelmezői is elismerték, hogy ez a hatáskör egyetlen törvényben sincs világosan leírva, de vannak a Corpus Iurisban sarkalatos törvények, melyekből erre következtetni lehet. A legtöbb hivatkozás az I. világi Aranybulla 31. §-ra történt, amely az aktív ellenállás jogát biztosította. A hagyománymentés hívei azzal érveltek, hogy az 1687: IV. tc. csak az aktív, fegyveres ellenállásjogát törölte el, a megyék továbbra is gyakorolhatták a törvénytelen rendeletekkel szembeni félretételi jogaikat. Erre szükség is volt, hiszen amikor az országgyűlés nem ülésezett, az alkotmányt egyedül ez a jog védte. Az adott történelmi periódusban, a Habsburg terjeszkedés időszakában a nemzet alkotmányos jogain számos sérelem esett, amely a vármegyéket „önvédelmi állásra és kölcsönös segélyezésre kényszerítette". Országunkat az abszolutizmus időszakában 52 alkotmánybíróság védte a kormányhatalom visszaéléseitől.^ A „védbástya" szerep hirdetői szerint a megyéknek döntő részük volt alkotmányunk fenntartásában. Kritikus történelmi időszakban (I. Lipót, II. József idején) a külső ellenséggel, az abszolutizmussal szemben ez volt egyetlen jogszerű fegyverünk. II. József 1790-ben a megyék ellenállása miatt vonta vissza rendeleteit, az 1825-27. országgyűlés összehívását is annak köszönhetjük, hogy a rendeleti kormányzás meghiúsult a municipiumok ellenállása nyomán. E nézetet vallók úgy vélték, hogy 1848 előtt a magyar udvari kancellária és helytartótanács gyenge lábakon állt a központi kormányzattal szemben, a „fennmaradásunk érdekében volt szükség arra, hogy a megye oly széles hatáskörrel bírjon Az önkormányzatok alkotmányvédelmi hatáskörének megőrzését követelők másik csoportja a belső alkotmányos rend fenntartását is fontosnak tartotta. Hivatkoztak Deák Ferenc 1835-i híres beszédére, miszerint a megyék az egyéni jogokat is védelmezik a központi kormánnyal szemben. Többen vélekedtek úgy, hogy helyhatóságaink nemzetiségünk védelmében is kulcsszerepet játszottak. Fontos alkotmányvédő tevékenységet látott el a rendi megye azért is, mert a „nyers tömeget" kizárta a politikai színtérről.^ A kontinuitás híveinek többsége persze tisztában volt azzal, hogy e funkciót régi formában nem lehet megtartani. Változatlanul hangsúlyozták azonban, hogy a felelős kormány mellett is szükség van a végrehajtó hatalom ellenőrzésére. Az ellenzéki politikusok egy része 1870-ben azt hirdette, hogy a kiegyezés 4 Simonyi Ernő, Mocsáry Lajos, Török Sándor, Váradi Gábor felszólalásai KN. X. köt. 228, 275, 278.old. 5 Szalay Sándor felszólalása KN. X.köt. 53. old. 6 Deák Ferenc beszédei, 1829-1841. Összegyűjtötte: Kónyi Manó II. kiadás. Budapest, 1903. 163. old,Török Sándor felszólalása KN. X. köt. 275.old. A 48-as párt képviselője, László Imre szerint a törvényjavaslat „letereli a megyét a szabad vitatkozás teréről is. Meghagyja ugyan részben a közügyek fölötti tanácskozás jogát, de ami a legfőbb és legértékesebb: eltiltja a közgyűlést attól, hogy az országgyűlés, és szabályozó tagjai fölött véleményt vagy ítéletet mondhasson. Pedig az volna a legfőbb, legmagasztosabb hivatása a megyéknek, mint az alkotmányosság őreinek, hogy a törvény fölött előkészítsék a közvéleményt. Azon jog, mely fölírás képében a törvényjavaslatban meg van engedve, soha sem teheti a megyéket azon helyzetbe, hogy alkotmányvédelmi kötelezettségeiket teljesíthessék." KN. X. köt. 42. old.