Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)

A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Horváth Pál: A módszeres kutató-elemző jogi historizmus kezdetei és a Corpus Juris (Hungarici) seu decretum generálé

hiányok a régi magyar országgyűlési határozatok közreadása területén is, miközben a gyakorlati jogi igény Kitonich perjogi munkáit, vagy az idegen jognak mondható szlavóniai municipiális törvényeket és az alsó-ausztriai Praxis Criminalist is befogadta, az udvari körök kívánságára Kolonich Lipót bíboros fordításában „Forma processus judicii criminalis seu praxis criminalis" címen 1687-ben /Nagyszombatban/ kiadott szöveget csatolva függelékként a Corpus Juris Hungaricihez. (Vö. Pauler T., Adalékok, /1878/ 28-29.; Párniczky M., i. m. /1935/ II. p.) Pauler mondta világosan, hogy ez a hosszantartó jogforrásközreadó munka a hazai jog /jus patrium/ körül folyt a római és a kánonjogi törvénytár példáját követve. A gyakorlati használat, ül. az idézés megkönnyítését szolgálta a 18. század közepén Szegedy János, aki az egyes dekrétumok cikkelyeit /articulusait/ §-okra osztotta. Joggal mondjuk tehát, hogy ezáltal a Corpus Juris a gyakorló jogászok és a jogtanulók nélkülözhetetlen kézikönyve lett. Csak az udvari történetkutatók kritikai vizsgálódásai és a két Kovachich tudományos igényű forráselemző és kiegészítő munkássága hozott új, a módszeres magyar jogtörténet-tudomány kezdeteihez sorolható irányt a Corpus Juris Hungarici-hoz kapcsolódó vizsgálódásokba. Főként az utóbbiak - miként Hajnik mondja - nagyszámú dolgozataikkal „és még kéziratban rejlő tetemes jogtörténelmi anyaggyűjtésükkel" a magyar jogtörténelem körül halhatatlan érdemeket szereztek. (Ld. ezek közt a Vestigia comitiorum, 1790. Supplementum ad vestigia comitiorum 1-3. köt. 1798-1801. Sylloge decretorum comitialium inclyti regni Hungáriáé 1-2. 1818). Éppen a Corpus Juris szövegében található eltérések összegyűjtésére vonatkozóan pedig lásd: Lectiones variâtes decretorum comitialium, 1816. Mindezt kiegészíti a 14-15. századbeli formuláskönyvek közzététele a Formuláé solennes styli című /1799/ kötetben, amely a modern jogtörténeti kutatómunka /BONIS/ figyelmét is magára vonta. (Ld. Hajnik I., A magyar alkotmány és jog. /1872/ 37. p.; vö. Pauler T., i. m. /1880/ 107. p.) Hajnik tehát felismerte a történelmi módszerek kiterjedtebb /tudományos/ alkalmazásának korszakalkotó szerepét a jogtörténet-tudomány fejlődésében. Az átmenet határát azonban kiterjesztette Kollár Ádámra, vagyis az udvari érdekeket szolgáló kutató historikusokra a 18. század második felében. A tudományterület önállósulását és erőteljes fejlődését tekintve mégis Kovachich Márton György munkásságának tulajdonított meghatározó szerepet. Mint ismeretes, a nagy pozitivista jogtörténész valóban sokat merített a két Kovachich által felhalmozott szellemi értékből. Éppen ezért van különös jelentősége annak a felismerésének, hogy a magyar jog tudományos feltárása valójában a két Kovachichtól nyert indítást, idézem: „Csak egy tiszteletreméltó alakja régibb latin irodalmunknak kísért engem munkámnál folyton és híven: Kovachich Márton György. Tette pedig ezt nem pusztán azzal a hatalmas anyaggal, melyet az ország legkülönbözőbb vidékeiről hangyaszorgalommal összegyűjtött és könyvtárt kitevő munkáiban közrebocsátott, hanem a jegyzetek, amelyekkel azt kíséri, nem egy értékes eszmére figyelmeztettek, és a hézagok, melyekre ott reá mutatott, sokszor buzdítottak azok megfejtésére." (Ld. HAJNIK I., A magyar bírói szervezet és perjog az Árpádok és a Vegyesházbeli királyok alatt. Bp. 1899. IV. p.) Sokan merítettek később is ebből a tartalékból, de a megoldandó tudományos feladatok körvonalainak megrajzolását tekintve az eredőkről annál gyakrabban megfeledkeztek. Hozzájárult ehhez az időköz-