Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)

A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Horváth Pál: A módszeres kutató-elemző jogi historizmus kezdetei és a Corpus Juris (Hungarici) seu decretum generálé

Igaz, hogy az alapítók a hazai jog tanárait nem egyszerűen a rendi-nemesi jog előadására rendelték, mégis idővel a jus patrium alatt kizárólag a Hármaskönyvben összefoglalt jogra vonatkozó ismereteket értették. Pedig az eredeti célok szerint a hazai jog intézményeinek a római és a kánonjogi intézményekkel való összevetése és ezáltal való tökéletesítése volt a tudomány feladatává téve. (Professores pro iuristae in id maximé incubant, ut iura municipalia combinent cum caesareo et canonico in quantum fieri potest..." idéztük már Pauler nyomán.) A hazai jog szűkös korlátain túltekintő tudományos követelmény egyik korai töredéke ez az állásfoglalás. Megvalósulásával azonban sokáig alig találkozunk a magyar egyetem életében. A jus patrium sűrűn váltogatott katedráján még a viszonylag nagyobb reputációra szert tett Koller Ferenc és a hazai jog széles területén járatos Bencsik Mihály is lényegileg a Hármaskönyv magyarázatára szorítkozott. Bencsik Mihálynak az első magyar büntető törvénykönyv tervezete is a régi törvények, ill. Werbőczi nyomán haladt. (BONIS Gy.) A tradicionális rendinemesi jogfelfogástól a híres „Novissima diaeta nobilissima..." című írásában tért el némiképpen, de mint erről is később kimutatták, inkább csak a vallási túlbuzgóság ill. a kellő körültekintés hiányában. Schwartner Márton elemző vizsgálódásai tették nyilvánvalóvá már a 19. század elején, hogy Bencsik Mihály nézeteit a rendi-nemesi jogtudat korlátai jellemzik. Felesleges illúziókeltésnél nem egyéb volna tehát, ha munkásságában a magyar jogtörténet megalapozásának kezdeteit vélelmeznénk. A hazai jog művelői körében alig akadt olyan gondolkodó, aki a feudális jog határát túllépte volna. Még a hazai jog első tankönyvét megalkotó Huszty István szélesen elterjedt tanításairól is csak átvitt értelemben mondhatnánk, hogy a módszeres hazai jogtörténet-kutatások kezdeteinek hordozói. (Ld. Jurisprudentia Practica seu commentarius novus in Ius Hungaricum. 1745.) A jus patrium elismertebb képviselői még a 18. század folyamán is szinte a lehetetlen feladatot akarták vállalni, amikor e keretek közt elsősorban a nemesi magánjogot, a büntető és perjogot is össze akarták foglalni. Csak a legnagyobb áldozatok árán lehetett volna ebben a hatalmas anyagban a részletek történetkritikai vizsgálatába kezdeni. Talán éppen az ilyen irányú törekvések emelik ki a hazai jog művelői köréből a Huszty-féle kézikönyvet. Jogforrási összefoglalója (Proemium) ugyanis a hiteltérdemlő történeti bázisok alapozásának kezdetét jelentette, amelyre a 19. század első felében Kelemen Imre és a történeti jogi irányt követő Frank Ignácz is gyakorta hivatkoztak. A szükséges reformok gondolata ébresztette később ezt a tudományos igényt, amely a reformkorral egyidejűleg kifejlődő magánjog-történeti kutatásokban öltött testet. Mielőtt e törekvések részletes elemzésébe fognánk, vissza kell térni még azokra a lehetőségekre, amelyeket a korabeli jogtudomány másik két katedrája nyújthatott. A jogi karral bővült magyar egyetemen az alapítók rendelkezéseinek megfelelően római jogot és egyházjogot is rendszeresen tanítottak a tárgyunk kapcsán érintett korban. Pauler tudósít arról, hogy ezek a tanszakok is nyújtottak némi lehetőséget arra, hogy gondolkodóink a jog fejlődésének ügyét tudományos értelemben előbbre vigyék. Cseles Márton nagyszombati kánonistát említik elsőként, aki a történeti kútfők gyűjtésén fáradozott.