Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)

A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Szádeczky-Kardoss Irma: A jogi szaknyelv történeti kutatási szerepe

gyarság türk hagyományai és származási kapcsolatai'az orhoni feliratok korába (VIII. sz.) vezetnek vissza bennünket a nomád állam jogintézményei követésében. E feliratok szerint az ugyancsak többtörzsű népességen uralkodó Bumin és Istemi kagánok „trónra ülvén, megszervezték a türk nép birodalmát, és megszabták törvényeit" 7

. (A törzsi és nyelvi sokszínűség és a birodalom óriási kiterjedése itt is a törvények megszabásának írásbeliségét feltételezik.) De hiszen éppen ez történt Szeren is, Árpád nagyfejedelem elnökletével! ... És vajon Árpád és Szent István kora között, ebben a százéves időszakban, amikor a nomád és letelepedett életmód súrlódásai, a betelepültek és itt-találtak összeszoktatása nemkülönben, természetszerűen szaporította a szabályozandó kérdéseket, nem volt-e szükség újabb és újabb szabályozásra, s nem születtek-e újabb és újabb szabályok? Nyilvánvalóan nem István törvényei voltak ebben a sorban az elsők. S amiként ezek igényelték a leírást, ugyanúgy igényelték a korábbiak is. És korántsem csak a latin nyelvű kodifikáció speciális igénye volt az írásbafoglalás, hiszen a latin csak a jogalkotásnak vált ekkor „hivatalos" nyelvévé, a köznapi - „közönséges"- jogalkalmazás beszélt nyelve, amint ezt dokumentumok is bizonyítják, továbbra is az anyanyelv maradt, s még jóval később, a professzionális jogi műveltség kialakulása után sem vált soha kizárólagosan latinná. „A hivatalos latinság uralma mellett kialakult - én ezt inkább úgy mondanám, hogy fennmaradt és tovább fejlődött - a magyar jogi nyelv is a vármegyén". ... A bírósági tanácskozás még II. Ulászló idején is magyarul folyt, és latin írásbelisége az ünnepélyesen hivatalos „solennys stylus" eredménye. 8 De vajon megvoltak-e a magyarság kultúrájában az írásbeliségnek a Szent István - a kereszténység és a latinos műveltség - előtti feltételei? Tudunk a székely-magyar rovásírásról, de korabeli s bizonyíthatóan magyar nyelvemlékünk nem maradt fenn a korábbi időkből. Am ezek mai hiánya korántsem bizonyítja az írásbeliség (lehetőségének) korabeli hiányát is egyben. Annál kevésbé, mivel van egy okirati emlékünk, amely egyszerre bizonyítja a rovásírásos írásbeliség létét és a rovásírásos emlékek hiányának okait. Éppen Szent István egyik intézkedése a bizonyíték. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum 1969-71. évi Évkönyve közli múlt századi (1816) fordításban (1000-bŐl származó „IX.. Cal. oct. Die festő Jac. Ap." vatikáni jelzettel, a Szilassy család levéltárából) a következő rendelkezést, mely szerint „Szilveszter pápa tanácsolása folytán határ áztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek [használata], a jobbról balra [tartó] pogány írás megszüntetődjék és helyébe a latin betűk használtassanak. Itt rendeltetik, hogy a papság azok használatára jutalmazás mellett betaníttassék, és a pogány írástól, valamint annak tanításától papi állásának vesztése és 20 arany pensa büntetés fizetése mellett eltiltassék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betűs feliratok és imakönyvek [liturgikus könyvek] megsemmisíttessenek és latinval felcseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat [írásokat?] beadnak [beszolgáltatnak], 1-től 10 dénárig kapjanak jutalmat. A beadott iratok és véseIdézi Kristó: A magyar állam megszületése. Szeged, 1996. 117. old. Erről Bónis György: Régi magyar esküminták. Magyar Nyelv LVII. évf. 279-285. Ugyanitt, ugyanerről Kovács Ferenc is ír a 285-295. oldalon.