Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 20/1998 (Győr, 1998)

A JOGALKOTÁS ÉVSZÁZADAI - Oriné Fodor Márta: Az egyesülési szabadság és a félállamiság jelenségének jogi kapcsolata történeti példák tükrében, a polgári kor kezdetén

abszolutista uralkodók, Mária Terézia és II. József hivatásos közszolgálatra építő igazgatásában fejlődött tovább. Az abszolutizmus fontos jellemzője, hogy a közjót egyedül az állam akarta képviselni, mely törekvéséből a bürokrácia növekvő költségei és a polgárosodni, egyesülni óhajtó társadalom szorítása miatt engedni kényszerült. A magyar területi érdeket háttérbe szorító Habsburg kormányzati törekvéssel szemben a nemesi vármegye (városok, a földesurak magánbirtokai) autonóm közigazgatási, bírói és jogalkotó hatósággá lett önkormányzata jelentős hatalmi ellensúly volt, ami a magyar alkotmányfejlődés sajátosságát megalapozhatta. E „provinciális" önkormányzatok autonómiája a közigazgatás majd minden ágára kiterjedt.^ Ezt az erőt mutatja, hogy az 1790-ben megfogalmazott köznemesi nemzeti alkotmánytervezetben Ocsai Balogh Péter, a hétszemélyes tábla bírája, az uralkodó akaratát kiszolgáló helytartótanács helyébe az országgyűlés által választott köznemesekből álló szenátus felállítását javasolta.^3 Hajnóczy felismerte, hogy a 18. század végi rendi akaratösszegzést ellátó országgyűlés befolyása a királyi végrehajtó szervezettel szemben csökkent, ennek megváltoztatása állt gondolkodása középpontjában.^ Mutatja ezt a helyzetet például az 1723. évi 102. tc. is, ami lerögzíti a királyi tanács működésére vonatkozóan, hogy az ország tételes törvényei ellen ne határozzon, de amit szavazatok többségével eldöntötték, senki nem változtathatja meg.25 Ez a rövid és általánosan megfogalmazott hatásköri szabályozás lehetőséget adott arra, hogy az uralkodó a központosítás érdekeinek megfelelően magyarázhassa a törvényt és a fejlődés során felmerülő új feladatokat a végrehajtás keretében a saját elképzelése szerint vállalja fel, egyre bővítve az ún. királyi felségjogok körét. Az 1825-27. évi országgyűlés (az 1790-es bizottsági munkálatok fonalát fölvéve) a területi érdekeket felismerve egy sor kérdésben kezdeményezőén lépett fel az abból fakadó előnyök megszerzése céljából, ez a versengés az országgyűlés és a központi kormányzat között 1848-ig tartott. 2.2. Az 1815-ben létrejött Német Szövetség meghatározó államaként az Osztrák Császárság eltérő fejlettségű és etnikumú területeinek összefogására bürokratikus központosított kormányzást volt kénytelen fenntartani. Magyarország felé a törvényi korlátok kikerülésére bevezetett rendeleti kormányzása 1823-ra tarthatatlanná vált. A kibontakozó vármegyei ellenállás hatására kénytelen volt elismerni, hogy a magyar nemesi társadalomnak léteznek elkülönült területi érdekei.^ A központi hatalom nyomásával szemben a vármegye sáncainak védelme megadta a nemesség számára a szólás és egyesülés szabadságát. E jogok gyakorlása egyben a nemesi „alapjogok" biztosítékaként is szolgált.^ A 22 Magyary Zoltán: Magyar közigazgatás, Bp., 1943. 55. 1 23 MT. 5/1. Benda Kálmán i. m. 49-50. 1. 2

^ Különösen az itt idézett munkájában. Hajnóczy: Magyarország országgyűléséről és annak szervezetéről szóló közjogi értekezés, 236-248. 1. 25 Magyar Törvénytár 1657-1640 évi törvényczikkek Bp., 1900. 645. 1. 26 MT 5/1 607-632. 1. Benne Vörös Károly. 2

' Deák Ferenc 1835. jún. 16.-i alsó tábla kerületi ülésen elhangzott érvelése szerint (im.: Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós hűtlenségi pere, Helikon, 1986. 55. 1.) „...a megyei municipium azon institutio, melynél fogva mindazok, kik az alkotmányos jussok osztályosai, szabad tanácskozásokban úgy a közigazgatásba, mint a törvényhozásba személyes és közvetlen részvételt gyakorolhatnak". Mint Csizmadia Andor írja Deák nyomán: Európa alkotmányos országai is „érezték ama garanciát, mely a nemzetünk e közvetlen részvételében rejlik,