Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 19/1997 (Győr, 1997)

ÉLETUTAK, ÉLETMŰVEK - S. Lackovits Emőke: Timaffy László

elfogadhatatlannak bizonyult az új hatalom számára, de ő sem tudott azonosulni a „politikai gazdaságtanná süllyesztett földrajztudománnyal". Azonban Óvárott, ahol a gazdászképzés középpontjában a nagybirtok és az uradalmak gazdálkodásának problematikája állott, odakerülésével a paraszti gazdaság és gazdálkodás tudományos, agrárközgazdasági kutatása kezdődött el, s került be az oktatásba. Vizsgálta a paraszti gazdaság korszerűsítésének lehetőségeit és mikéntjét: eredményeit ugyancsak továbbadta hallgatóinak. Itt, óvári főiskolai tanárként szervezte meg a nagyhírű és nagyhatású Széchenyi Népfőiskolát, amelynek célja s feladata volt a tehetséges falusi fiatalok számára a korszerű gazdálkodás elsajátíttatása a legkitűnőbb tanárok, elméleti szakemberek segítségével úgy, hogy a népi tudásra, mint alapra építsenek. 1949-től nehéz esztendők vártak a fiatal kutató-tanárra. Munkalehetősége nem volt. Nagyapja falujában, Cikolaszigeten telepedett le, könyvet írt és favágásból tartotta el magát, miközben kántora is volt a közösségnek. Szülőföldjét, hazáját és a tudományt soha hűtlenül el nem hagyta. Már házas, majd családos emberként vállalt segédmunkát Győrött, később furulyatanár lett a Zeneiskolában, de házról-házra járva harmonikát is tanított, s közben kántorkodott. „A zene mindig kisegített életemnek ezekben a nehéz időszakaiban..." - mondta. A zene mellett a hűséges társ, Edit asszony volt az, aki mindig adott biztatást, aki csendben állt a háttérben, aki olyan meleg családi légkört tudott otthon biztosítani, hogy a tudományos munka, a kutatás ne szakadjon félbe, hanem a megpróbáltatások között is legyen elegendő erő, ha szerényen is, a folytatására. Azt a sok szépet és jót, amelyet egy család adhat az egyénnek ahhoz, hogy kiteljesedjen, hogy nagyot, tartalmasat alkotó emberré váljon, hogy szilárdan megmaradjon ott, ahova nem földi hatalmasságok állították, azt ő ajándékba megkapta a mindig szerényen háttérben maradó feleségétől: „... drága feleségem a legnehezebb életszakaszban állt mellém, s adott erőt az élet megújtdásához..." vallotta 1994-ben. 1956-ban tanúsított embersége, helytállása nem akadályozhatta meg a hatalom birtokosait, hogy 1957-59-ig meg ne fosszák szabadságától. Az 1960-as évektől szakközépiskolai tanárként oktatta néprajzi szemléletű történelemre, nevelte szülőföldhöz, hazához, nemzethez hűséges polgárokká az ifjúságot. Erkölcsi tartása, értékrendje, hűsége és helytállása, töretlen hite példaként állt a fiatalok előtt: lett légyenek szakmunkástanulók, középiskolások, egyetemi hallgatók, vagy már végzett néprajzosok. Közvetlen és nyitott volt, mindig baráti hangon szólt, s ennek következtében kortalanná vált előttünk. Nem ismert fáradságot tanítványaival foglalkozni: történelem szakkört szervezett, amelynek keretében néprajzi gyűjtést végeztek, és kitűnő néprajzi pályamunkák sora született meg e szakköri tevékenység eredményeként, olyan dolgozatok, amelyek mind a megyei, mind az országos versenyben a legjobbak közé kerülhettek. így adta tovább a felnövekvő nemzedéknek azt a kincset, amelynek birtokosa volt. Ezt a munkáját is nyugdíjba vonulásáig a töretlen igényesség jellemezte. E tevékenységével nemcsak a hagyománymentést, hanem