Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)

november 11.

Markó Gyula V. B. elnök: Véleménye szerint Mezei József V. B. elnökhelyettes, Lakatos Albert, Bognár Kálmán, Port Árpádné és Kisházy Jánosné V. B. tagok helyett teljes jogú V. B. tagokat kell kooptálni a végrehajtó bizottságba. Tóth István: Szerinte, ha ezt megvalósítjuk a megyénél, ellentétbe kerülünk a járások és községek felépítésével, mert ott jelenleg nem ez a helyzet. A kormányrendeletet sem ilyen értelemben lehet venni. Markó Gyula V. B. elnök: Szerinte falun is ez a helyzet, ami itt. Tímár Ottó: Közli, hogy a munkásság azzal küldötte őket ide, hogy törvényes úton a megüresedett helyekbe a V. B. válassza be a munkásság képviselőit, akik ebben a pillanatban 35000 embert képviselnek. A munkásságnak az az álláspontja, hogy kizárólag és egyedül a munkástanácsnak van ma joga beszélni, az összes gyárak így határoztak, amelyek a dolgozók összes rétegét képviselik, a párttagok és pártonkívüliek vannak benne, a legtökéletesebb, a legszabadabb és a legdemokratikusabb módon lettek ezek megválasztva a dolgozók által. Javasolja, hogy a megyei V. B.-hez hasonlóan egészítsék ki ilyen módon a járási és városi V. B.-okat is. Az október 1-jei állapotot nem lehet ma már figyelembe venni, a munkásság nem hajlandó visszavenni olyan embereket, akiket maga tett ki. Berger Sándor: Helyesli azt a megállapítást, hogy a kormány az események után messze-messze kullog. A tömegeknek a helyes kezdeményezését figyelembe kell venni. Keressük meg azt a formát, hogy a törvényes kereteket betarthassuk és a munkásság kívánsága is teljesüljön. Helyesnek tartja, hogy városi, járási és községi szintre is levigyék az itteni kezdeményezést. Tímár Ottó: Véleménye szerint a mai beszéd is elismeri a forradalom vívmányait. Győrött a munkásság bizonyította be, hogy nem volt forradalmi hajlam, mert pontosan a vagongyáron múlott, hogy nem lett itt ellenkormány 1 . A kormány mai beszédéből is kitűnik, hogy itt október 1-i állapotok vannak. A kormány részéről csak elvi intézkedés volt, hogy október egyben rögzítette a dolgokat, hogy az anarchiát elkerülje. 2 Markó Gyula V. B. elnök: Bejelenti, hogy 5 függetlenített V. B. tag van, ebből 3 tag van jelen, 1 elnökhelyettesi állás üres, Mezei József elnökhelyettest pedig a Megyei Forradalmi Munkástanács rendelkezési állományba helyezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom