Győr 1956. II. A forradalom utóvédharca - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)
november 5.
tudnának egyezni a harckocsik utcáról történő eltávolításáról. Az ellenőrzést, igazoltatásokat fegyveres járőrök is el tudnák végezni. Az egyre súlyosabb közellátás problémáját is meg kellene oldani. Legalább kenyér és krumpli legyen a lakosság részére. Javasolja, hogy az ittlévő küldöttek más üzemekbe is látogassanak el. Varga Sándor: Elmondja, hogy korábban azért szeretett volna mérnök lenni, hogy beleszólhasson a munkásság ügyébe. Erre úgy nézett ki, hogy nem kerülhet sor, mert minden a munkások érdekében történik. Azonban nem így történt. A dolgozók azt érezték, hogy be vannak csapva. Személy szerint nincs oka elégedetlenségre, de a dolgozók problémáját ismeri. Ebben a gyárban korábban bűn volt megmondani a dolgozók véleményét. Ha valóban a népért akarunk lenni, akkor szögezzük le, hogy a népért vagyunk. A vagongyár munkássága politikai hitvallást tett a szocializmus mellett. Ha voltak is szélsőséges hangok — hiszen vannak elkeseredett emberek — de a vagongyár dolgozói és a többi gyárak is hűek maradtak a szocializmus főbb eszméihez. Volt visszaélés is a gyárban, de amikor a munkástanács erről tudomást szerzett, azonnal a helyszínre sietett. (Bunkerba kísértek le egyes személyeket és állítólag bántalmazták is őket.) 2 A félelem volt tehát az ok, hogy a pártfunkcionáriusok otthagyták munkahelyüket. Hiba volt a pártfunkcionáriusoktól, hogy egyesek piros könyvüket saját előnyükre használták fel. Reméli, hogy ez a jövőben nem fordul elő. Az újjá alakuló párt szervezőin múlik, hogy tudják maguknak megnyerni a népet. Az államvédelmi hatóság szerinte csak arra jó, hogy ellenséget gyártson. Szemtanúja volt Budapesten, hogy ha az államvédelmi hatóság nem lövet a tömeg közé, akkor talán nem így alakultak volna a viszonyok. A szervezések során minél kevesebb olyan szervet kell felállítani, akik nem dolgoznak. A vállalaton belüli pártszervezetet le kell csökkenteni, de ugyanakkor a városi szervezetet meg lehetne erősíteni. A bürokratikus osztályokat meg kell szüntetni. Vadas József: A mai munkával kapcsolatban megjegyzi, hogy erre vonatkozólag már szombaton döntöttek a munkástanács tagjai. A munkástanácsok legális szervek, akiket titkos választással választottak az üzemek dolgozói, a munkásság bizalmát jobban bírják, mint bármely szervezet ebben az országban. A szakszervezeti bizottságnak a jövőben más szerepe lesz mint eddig. Érdekképviseleti szerv lesz és azt alulról fogják megmondani, hogy ki képviseli azt. Olyan nem lehet, hogy valakit felülről küldenek ki és a