Győr 1956. I. A forradalom előzményei - Győri Tanulmányok - Dokumentumgyűjtemény 18/1996 (Győr, 1996)
Szakolczai Attila A Győri
Ugyancsak a vagongyári munkástanács november 22-i ülésén számolt be Borsos Ferenc a Baranyai József rendőr őrnaggyal folytatott megbeszéléséről. Baranyaitól megkapta azon rendőrök listáját, akik korábban az ÁVH-nál teljesítettek szolgálatot, ezt Baranyai egyetértésével a munkástanács elé terjesztette jóváhagyásra vagy elvetésre. Baranyai őrnagy azt is közölte Borsossal, hogy a rendőri állomány körében olyan nagy az egykori AVH-val és annak tagjaival szembeni ellenállás, hogy nem is nagyon lehetséges egykori államvédelmis nyomozók beöltöztetése 114 . Ugyanakkor a rendőrség önként jelentkezőket kért a vagongyárból az állomány erősítésére. 115 November végén megválasztották az üzemek végleges munkástanácsait, illetve megerősítették a korábban megválasztott munkástanácsokat. A vagongyári munkástanács elnöke Polócz Jenő lett, helyettese Rácz Sándor. 116 A Nagy-Budapesti Központi Munkástanácson kívül tartották a kapcsolatot a többi nagyüzem munkástanácsával is. Egyeztették álláspontjukat Miskolccal, Tatabányáról tájékoztatást kaptak Kádár ottani beszédéről, a szénbányászat beindításáról. Utóbbi Győrtől kért munkásokat, hogy télire el tudják látni tüzelővel a háztartásokat. A vagongyári munkástanács december 5-én hozzájárult, pontosabban tudomásul vette, hogy az MSZMP a gyáron belül is szervezőmunkát folytasson, de helyiséget nem biztosított a számukra, és kikötötte, hogy a szervezést csak munkaidő után engedélyezi. 117 A vagongyári munkástanács december 10-i ülésén részt vett a szovjet városparancsnokság egy alezredese, aki tájékoztatást kért a tervezett kétnapos sztrájk céljáról. Rácz Sándor válaszában közölte, hogy a munkásság így akarja tárgyalásra kényszeríteni a Forradalmi MunkásParaszt Kormány elnökét, Kádár Jánost, aki, az eddig történtek tanúsága szerint nem hajlandó meghallani, figyelembe venni a munkások követeléseit, pedig a dolgozókkal való megegyezés nélkül nem lehet 114 Nem sokkal Rajk László és kivégzett társainak temetését követően párttaggyűlés volt Győrött, a BM Megyei Főosztályán, ezen is felszínre került a rendőri és az AVH-s állomány közötti igen feszült viszony. Éliás Ferenc pere, az 1957.12.14-i kihallgatás jegyzőkönyve. Borsos Ferenc beszámolója a munkástanács november 22-i ülésén. L. 144. dokumentum. 116 A munkástanács november 27-i ülésének jegyzőkönyve. L. 151. dokumentum. 117 A vagongyári munkástanács december 5-i ülésének határozatai. L. 107. dokumentum.