Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 17/1996 (Győr, 1996)

RECENZIÓ - Horváth József: Sopron XVI-XVII. századi könyvkultúrájáról

kezdtek: e törekvés első eredménye volt az Iványi Béla cikkeit és anyaggyűjtését közzétevő „A magyar könyvkultúra múltjából" című válogatás, melyet azóta tucatnyi rangos könyvtártörténeti munka követett. E kiadványok már a magyar irodalomtörténeti tanszék és a JATE Központi Könyvtára együttműködésében készültek - ez utóbbi intézményben Monok István vezetésével - tucatnyi munkatárs illetve egyetemi hallgató közreműködésével. Ezen - a hazai könyvtártörténeti kutatásokban eddig példa nélkül álló - együttműködés eredményeinek teljesebb felsorolására e helyütt aligha vállalkozhatnánk: az összegyűjtött és részben már hozzáférhetővé is tett források számbavétele önálló kiadványt igényelt (vö.: Monok István: Könyvkatalógusok és könyvjegyzékek Magyarországon 1526-1720. Forrástipológia, forráskritika, forráskiadás. Szeged, 1993.). Közülük néhányat azonban mindenképpen meg kell említenünk: - így a „Magyarországi magánkönyvtárak" két kötetét: az első 69 jegyzéket közöl az 1533 és 1657 közötti időszakból, míg a második 141 listát az 1588 és 1721 közötti évekből /mindkettőben találhatók győri vonatkozásúak is!/; - a „Partiumi könyvesházak 1621-1730" címet viselő összeállítás Sárospatak, Debrecen, Szatmár, Nagybánya és Zilah korabeli bibliotékáit mutatja be; - a „Jezsuita könyvtárak Magyarországon 1711-ig" című kötet Kassa, Pozsony, Sárospatak, Turóc és Ungvár gyűjteményeit ismerteti; - az „Erdélyi könyvesházak" két kötetében kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyenyedi, szászvárosi és székelyudvarhelyi könyvtárakat ismerhetünk meg; - végül a „Kassa város olvasmányai. 1562-1731" című, 1990-ben megjelent gyűjteményt említenénk, mely a sorozatban először tesz kísérletet egy település korabeli olvasmánykultúrájának önálló kötetben való feltárására. Ez utóbbi munkával rokonítható leginkább az itt részletesebben bemutatandó soproni vállalkozás, bár a két kötet között természetesen lényeges különbségek is megállapíthatók. így első pillantásra szembetűnik a terjedelem erősen eltérő volta: a kassai olvasmányok bemutatásához 226, míg a soproniak közzétételéhez 578 oldalra volt szükség! Még feltűnőbb a különbség a tartalomjegyzékek összevetése után: a kassai kötet több mint felét az intézményi könyvtárak ismertetése teszi ki - a magánkönyvtárak jegyzékei 79 oldalon elférnek; ezzel szemben a soproni polgárok könyvjegyzékei 412 oldalt töltenek meg! A tartalomjegyzékben felsorolt dokumentumok számát tekintve pedig megállapíthatjuk: a kassai 54, míg a soproni 102 tételt tartalmaz. Fel kell azonban hívnunk a figyelmet egy lényeges tudnivalóra, melyet a kassai kötet előszavának egy „rejtett" félmondatában közölnek a sorozat szerkesztői: „... a tartalomjegyzékben csak az öt, vagy annál több könyvet birtoklót neveit vettük fel" /XII. o./! Ez a szerkesztői gyakorlat - bár erre nincs külön utalás - a „Lesestoffe in Westungarn I." kötetére is igaz: valójában ezen kötet nem kevesebb, mint 701 darab soproni könyvjegyzéket közöl az 1535 és 1721 közötti évekből, melyek közül 102 említ