Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 17/1996 (Győr, 1996)

RECENZIÓ - Ács Anna: A Győr-sokoróaljai szőlővidék hegyközségi törvényei

művelték és némelyik szőlőhegyen lakott települést - szórványtelepülést hoztak létre. A békésebb viszonyok között - ezt Székesfehérvár 1688. évi visszavételétől számítják Győr megyében - a jobbágyfalvakat újratelepítették. Ugyanakkor jelentősen gyarapodott a megművelt szőlők, szőlőhegyek területe is. Tervszerű, támogatott folyamattá vált a lakott szőlőhegyek kialakítása, amely 1819-ben zárult. így a Győr-sokoróaljai szőlővidéken a későbbi, ma már általánosan használt hegyközség terminológia kettős jelentéstartalma szerint funkcionált: egyrészt jelölte a szőlőhegyen birtokos gazdák önkormányzati szervezetét, másrészt pedig a szőlőhegyi szórványtelepülést. Köztudott, hogy a feudális tulajdonviszonyok között a szőlővel beültetett terület sajátos, kedvező jogállást, bizonyos fokú autonómiát élvezett, amely a szőlő, mint nemes növény megművelésének speciális módjaiból és munkaigényességéből fakadt. A szőlőföldet birtokló földesúr csak korlátozottan érvényesíthette jogát: nem vehette vissza a földjét, csupán azokban az esetekben, ha a szőlősgazda nem fizette a szőlőföld használata után járó bért és egyéb szolgáltatásait nem teljesítette vagy műveletlenül hagyta a szőlőt. Az egyazon szőlőhegyen birtoklókat rendi hovatartozásra való tekintet nélkül fogta össze önkormányzati intézményük, a hegyközség. A nemes, a polgár, a jobbágy a közeli és távolabbi vidékről (külső birtokosként, extraneusként) egyaránt ugyanazokat a terheket viselte szőlőföldje után és egyenlő jogokat élvezett. A szőlőbirtokosok vagyon- és jogvédelmét, egyben a termő szőlők védelmét szolgálták, valamint a szőlősgazdák kötelezettségeit, a szőlőhegyen való viselkedés normáit foglalták írásos formába a hegytörvények. A Győr-sokoróaljai szőlővidékről fennmaradt XVII-XIX. századi hegytörvények a földesúri rendtartások csoportjába sorolhatók egy kivételével, állapítja meg Néma Sándor. A világi vagy egyházi földesúr, illetve tiszttartójuk adta ki és hagyta jóvá azokat, keretek közé szorítva a hegyközségek autonómiáját. A szerző kitér a hegytörvények módosításainak, újabb kiadásainak körülményeire, a megújítás helyi panaszok miatti, országos törvények és vármegyei statútumok által elrendelt kényszerére. Ez utóbbiak eredményeként lelhetünk fel sok hasonlóságot a hegytörvények között, azonban lokális sajátságok minden hegyközségi rendszabásban kimutathatók, s ezek különösen értékesek számunkra. Néma Sándor a Győr-sokoróaljai hegyközségi törvényeket összehasonlító módszerrel elemzi. Az artikulusok közül kiemeli és összeveti a gazdasági érdekeket, feladatokat összehangoló, a szőlőhegy igazgatására, a szőlősgazdák gyűléseire, a hegybíró és hegymester funkciójára (e két tisztség, mint Néma Sándor írja, - más vidékekkel ellentétben - itt gyakran egybeesett), a többi tisztségviselő feladatkörére, a szőlők után járó földesúri jövedelmekre, a szőlőhegyi életmódra, erkölcsre vonatkozókat. Tanulmányában nem jelent lezárást a címben szereplő 1825-ös évszám. Összefoglalóan ír a jobbágyfelszabadítást követő változásokról, egészen a filoxéra pusztításáig, illetve a hegyközségek jogi helyzetét rendező 1894. évi XII. tör-