Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 17/1996 (Győr, 1996)
Federmayer István: Adalékok Révai Miklós győri éveihez
A Fejedelem nem tehetett többet annál mint sem a mit tett. Meg jelölve 10 küldötte által a leveles háznak esedező levelemet." Ugyanerről a találkozásról kissé bővebben és anekdotikusabban számolt be Horvát István, aki Révai egyetemi tanítványa, „szellemi unokája" volt. Professzora elbeszélésére emlékezve a következőket írta: 27 „A császár végighallgatva a kérelmező rövid előadását, szemeivel jól megmérte a szép termetű férfiút, s e kérdést intézte hozzá: Nem volna-e kedve katonává lenni? Legottan hadnagynak nevezem ki. Mire Révai azt feleié: Felséges Császár, én már katona vagyok a szelid szerzetesi rendben, Jézus Krisztus zászlaja alatt, azért katonaságot nem kérek, hanem előadott kérelmem elfogadásáért esedezem Császári Felségednél. A száraz orcájú Császár szemében mosoly jelent meg, nyilván tetszett neki a bátor pap és így válaszolt: Majd gondolkodom a 'dolog felett. A szókimondó kopott pap nem ijedt meg a császártól sem." A latinul írt kérvény, melyet a hozzácsatolt tervezettel együtt tehát Révai személyesen nyújtott át a királynak, teljes terjedelmében így szól: „Esedező Kérelem egy Magyar Nyelvművelő Társaság ügyében a mindig Legkegyelmesebb Felséges Fejedelemhez Császári Felség! Alulírott kérelmező a legalázatosabban kéri, hogy kegyes királyi jóváhagyással támogatni szíveskedjék az általa tervezett Magyar Társaságot, melynek hasznosságát, csekély pénzügyi alapját és néhány szabályát itt alázatosan előterjeszti. Ez a Társaság különféle dolgokkal, de elsősorban a magyar újság írásával foglalkozva eredményesebben ápolná nemzetünk kultúráját mindabban, amely a hazát boldoggá, virágzóvá teszi. Ez lenne a legfőbb és az egész birodalomra is messze kiterjedő haszna, amely nemzetünknek is nem kis dicsőségére válna. Ám e hasznon felül a felséges királyi kincstár is nem csekély bevételre tenne szert évente az előfizetők postaköltségéből: s ezek száma annál nagyobb lenne, minél több társammal szorgoskodhatnánk az újságírásban. Végezetül nagy haszon származnék e Társaságból azért is, mert számos kevésbé tehetős, de munkájuk révén a közügyekben érdemet szerzett polgár minden évben innen bizonyos anyagi támogatást kapna, s e javadalmazástól sarkallva még többre vállalkozna. Az éppenséggel csekély alaptőke három forrásból folyna be: elsősorban az újságírásból, aztán a tehetősebb polgárok jótékony adományaiból, végül a saját nyomdából. A tagok háromfélék lennének: az elsőket nagyságos tagoknak (Membra Magnifica) neveznénk. Ezek előkelő származású vagy gazdagabb és méltóságban figyelmet keltő férfiak, akik minden díjazás nélkül, csupán a közjó szeretetéből és a hírnévért dolgoznának velünk. Ezek után következnének az érdemes tagok (Membra Meritissima), olyan kevésbé vagyonos férfiak, akik a Társaság bevételéből egy bizonyos részt segélyként kapnának. Végül tekintetes tagok (Membra Honoraria) is lennének, akiket, ha az érdemes tagok közül valaki kiesnék, a Társaság javadalmazásának elnyerésére előjegyeznénk.
