Emlékkötet Győr szabad királyi városi jogállásának 250 éves jubileumára - Győri Tanulmányok 13/1993 (Győr, 1995)
Tanulmányok - Bácskai Vera: A polgári vagyon nagysága és szerkezete a XIX. század első felében
kézművesek jelentős részének anyagi helyzete romlott, a kereskedői vagyon relatív és abszolút értelemben növekedett. A 19. század elejétől megjelennek a hivatalnokok és értelmiségiek módosabb képviselői. Mindez oly mértékben összecseng az országos gazdasági-társadalmi fejlődés ismert tényeivel, hogy — ha csak a győri anyag lenne birtokunkban — azt hihetnénk, hogy a győri fejlemények a korabeli magyar városi fejlődés tipikus példái. A soproni adatok azonban egész más képet mutatnak. A soproni polgárok vagyoni helyzetének és vagyonszerkezetének alakulása A soproni hagyatékok egy főre jutó átlagértéke az 1800-as konjunkturális évtizedben érte el a győrieknél ekkor valamivel magasabb csúcspontját és ettől kezdve meredeken zuhant lefelé, messze a 18. század végi amúgy is alacsony érték alá. (Lásd a 3.sz.táblázatot.) Itt az eladósodás mértéke is sokkal súlyosabb volt, mint Győrben: az adósságok már a 18. század utolsó évtizedében is a hagyatéki összeg egynegyedére rúgtak, az 1810-es években az érték 82%-át, az 1820-as években kétharmadát tették ki, majd az 1830-as évek csekély mértékű csökkenése után az 1840-es években újból a hagyaték kétharmadát emésztették fel. (Lásd a ó.sz. táblázatot.) Itt a tiszta hagyaték mozgása szinte pontosan követi — alacsonyabb szinten — az egész hagyatéki összeg alakulásának vonalát, csak az 1830-as évek csekély emelkedése jelzi az adósságteher némi, átmeneti enyhülését. A soproni hagyatéki vagyonnak a győritől eltérő alakulását először az örökhagyók eltérő összetételének tulajdonítottam. Sopronban ugyanis az örökhagyók jelentős, a vizsgál t időszakban 18-ról 30%-ra növekvő része a városi szegényebb rétegekből — legényekből, napszámosokból, cselédekből és egyéb alkalmazottakból — került ki. (Lásd a 7.sz. táblázatot.) Ezek Győrött csaknem teljesen hiányoztak. Összehasonlítva a mindkét városban egyformán reprezentált foglalkozásesoportok vagyoni helyzetét, a különbség a két város között lényegében nem változott. E foglalkozáscsoportoknál a győri hagyatékok átlagos összege az 1840-es években 45%-kal volt magasabba 18. század utolsó évtizedében észleltnél, Sopronban viszont csak egyharmada a kiinduló évtized átlagos összegének. A 18. század végén a győri hagyatékok átlagos összege a soproniaknak csaknem kétszeresét tette ki, az 1800-as években az összeg nagyjából azonos volt, sőt, a soproni valamelyest meghaladta a győrit. (Ezt követően vetettek ki 1812-ben a két városra azonos subsidiumot.) Az 1810-es években azonban a győri hagyatékok átlagos összege már másfélszerese, az 1820-as években háromszorosa, a 30as években négyszerese, a 40-es években pedig ötszöröse volt a soproni hagyatékok átlagértékének, tükrözve a kél város fejlődési dinamizmusának egyre növekvő különbségét. Sopronban az egyes foglalkozáscsoportok hagyatéki átlagösszegének alakulása egybeesik az összes hagyatékok átlagával. Csupán a kereskedői vagyon mutat az 1830-as években az átlagosnál jóval nagyobb növekedést, amelyet azonban a következő évtizedben az átlagosnál jóval meredekebb csökkenés követ. Ebben az évtizedben a kereskedők eladósodása olyan mértékűvé vált, hogy elvesztették első helyüket a hagyatéki vagyon nagyságrendjében: passzíva juk messze meghaladta a vagyon értékét és túlnyomó többségük adósságon kívül egyebet nem is hagyott az örökösökre.Előkelő első helyüket a vagyoni hierarchiában a gazdálkodók foglalták el, annak ellenérc, hogy hagyatéki átlagösszegük alacsonyabb volt az 1810 előtti értéknél. Második helyre a korábban a 4-5. helyen
