Emlékkötet Győr szabad királyi városi jogállásának 250 éves jubileumára - Győri Tanulmányok 13/1993 (Győr, 1995)

Tanulmányok - Bácskai Vera: A polgári vagyon nagysága és szerkezete a XIX. század első felében

szesedése az összes hagyatéki összegből egyre nagyobb mértékben maradt el számarányuktól az. örökhagyók között. A tíz legnagyobb értékű, húszezer forintot meghaladó örökséget hagyok összetétele is módosult a vizsgált több mint fél évszázad alatt. 1790 és 1820 között az első tíz között négy-négy kézművest találtunk, képviselőjük (néha kettő is) szerepelt az első öt között. Az 1820-as években a legnagyobb vagyont hátrahagyok között már mindössze két kézműves fordult elő, ezek is a 8. és 10. helyen — az utolsó évtizedben pedig már egyetlen mester sem szerepelt a leggazdagabbak között. A kereskedők száma az élcsoportban 1820-ig 3-4 volt, ezután számuk 5-6-ra emelkedett, f ele-harmad részüket az első öt között találjuk. Gabona- és terménykereskedők csak az 1810-es évektől kezdve fordulnak elő közöttük, többnyire marha-, sertés-, épületfa- és vaskereskedők szerepeltek a legvagyonosabbak között. A leggazdagabb kereskedők ilyetén összetétele összhangban van az 1846. évi adóösszeírás adataival: ekkor az épületf a- és sertéskereskedők, valamint a kalmárok átlagadója meghaladta a gabonakereskedőkét. A legkisebb, kétezer forinton aluli hagyatékot örökítők közé tartozott a 18. század végén a kereskedők 43, a kézművesek 36%-a. A kézművesek aránya e csoportban az 1820as évekig fokozatosan csökkent, majd ettől kezdve újra emelkedni kezdett: arányuk az 1840-es években, mikor a kereskedők e csoportnak mindössze 4%-át tették ki, elérte a 24%-ot. Az 1830-as évektől a legkisebb vagyonokat a kézműves hagyatékok között találjuk. A hagyaték szerkezetét az ingatlantulajdon növekvő aránya jellemzi. (Lásd az 5. sz. táblázatot.) A 18. század végén az ingatlanok értéke az összvagyonnak csak 30%-át tette ki. Ez az arány fokozatosan növekedett, a csúcspontot az 1820-as évek 57%-ával érte el, majd a következő évtizedben 47, az 1840-es években pedig 32%-ra csökkent. Feltehetően a dekonjunktúra ismert jelenségéről, a vagyon ingatlanba menekítéséről van szó. Érdemes meg jegyezni, hogy Pesten az. 1830-as években az ingatlan értéke csak 35%-ra rúgott, Sopronban viszont az. egész vizsgált időszakban a hagyaték több mint felét tette ki. A készpénz jelentéktelen mennyiségéé korban általános volt, agyőri 4-7%arány még így is — az 1840-es évek kivételével— meghaladta a soproni értéket (lásd a 6. sz. táblázatot), és az 1830-as években magasabb volt a pesti aránynál is. Meglepően csekély viszont a pénzkövetelések aránya, mely a 18. század végi 18%-ról 5%-ra csökkent és csak az 1840-es években érte el újra a 18%-ot. Sopronban az aktíva 1791 és 1820 között a hagyatékoknak mintegy egynegyedét, az 1830-as évektől pedig kb. egyharmadát, Pesten ugyanakkor több mint egyötödét tette ki. E tekintetben markáns különbség figyelhető meg a férfi és női hagyatékok között: az utóbbiaknál a pénzkihelyezésnek sokkal nagyobb szerepe volt. A női hagyatékoknak az. 1790-1810-es években egynegyedét tették ki a követelések, az 1810-20-as években arányuk 10% alá csökken (de ekkor is meghaladja a férfiak hiteleinek arányát), az 1840-es években pedig 20% fölé emelkedik. A győri hagyatéki leltárak e nyers kiértékelése azt mutatja, hogy a városi jómódú és középréteg vagyona a vizsgált több mint fél évszázad alatt csak csekély mértékben növekedett. A vagyon összetételét az ingatlanok értékarányának növekedése és a növekvő adósságteher jellemezte. A reprezentált vagyoni csoport erősen differenciálódott, erről tanúskodik a legkisebb és legnagyobb hagyatéki összeg közötti növekvő különbség. A