Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)
AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ALATT ÉS A VÁLSÁG ÉVEI
AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ALATT ÉS A VÁLSÁG ÉVEI Patek Béla működése és az első világégés hatása Győr színészetére ígéretes kezdés Mezey távozása után előbb a Színügyi Bizottság 1911. január 29-én, majd két napra rá a városi tanács is megválasztotta dr. Patek Béla addigi színi titkárt, igazgató-helyettest, mellesleg hírlapírót a győri Városi Színház élére, az 1911. virágvasárnaptól 1914. szeptember 1-jéig tartó időszakra.454 Az újdonsült direktorról a Színügyi Bizottság a szaksajtó útján számos információt, jellemzést gyűjtött be, amik közül a mérvadó Színház és Élet az alábbi jellemzést adta: „Dr. Patek Béla, a NépszjnházfEígopera agilis titkárja képét bemutatjuk olvasóinknak. Szimpatikus, tanult úriember, ki fiatal kora dacára, már régi szakember. Ezelőtt nagyrészt mint újságíró működött úgy a fővárosban, mint a legelőkelőbb vidéki színészed székhelyeken. Kolozsvárott színházi lapokat szerkesztett. Mindenütt, ahol megfordult, feltétlen tudásával, szakértelmével és lekötelező modorával tiszteletet szerzett magának. Még csak rövid ideje áll a nevezett fővárosi műintézet igazgatójának oldalán és máris oly rutinnal dolgozik kényes szerepkörében, mintha évek hosszú sora óta egyebet sem tett volna. ”4SS Ezenkívül még kilenc újság szintén dicsérő sorait tartalmazza ez a gyűjtemény. Patek Béla győri működése során is egyre több talány bukkan fel, de kétségkívül érdekes színfoltja volt Győr színészetének. Amit biztosan tudunk, hogy Patek Béla Artúr Szabadkán született 1884. január 23-án. Elhunytáról viszont csak annyi ismert, hogy 1924 után következett be. Dr. Patek Jenő és Schaffer Emma fia. Színészi működését 1909- ben kezdte vidéken. Előbb azonban újságíró volt, majd 1907-ben a Népszínház— Vígopera titkára. 1911. január 30-án, mint a győri színház titkára elnyerte a színház igazgatását. 1912. május 11-én Veszprémben házasságot kötött Bernsdorfer Erzsébet Antónia színésznővel. 1916-tól a lugosi színház vezetője volt. 1917. május havában a nyíregyházi színházban játszott, augusztus havában pedig Pápára kapott meghívást. A következő év augusztusában Nagyszebenben terjesztette a kultúrát. Később lemondott az igazgatásról és impresszárió lett. 1919-ben a kőszegi munkástanács rá bízta a Kőszeg és Vidéke című lap szerkesztését.456 Patek Bélának három éve volt ahhoz, hogy a kedvező jellemzéseket a gyakorlatban is igazolja. Elmondhatjuk, hogy az első évadokban követte a nagy előd, Mezey műsorpolitikáját úgy a társulat összetételében és a műsorrendben is. Sőt az első szezonjában a 454 Győri Hírlap 1911. január 31. 2. 455 Győri Hírlap 1911. január 30. 2. 456 http://mek.oszk.hU/08700/08756/html/szocikk/w/30/30215.htm 2018. december 29. 138