Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)

A GYŐRI MAGYAR SZÍNÉSZET MEGERŐSÖDÉSE

cember 30-án Budapesten.231 Jakab Lajos végül is az 1884/85-ös évadot 1884. október 25-én kezdte. Kicsit javult a színház látogatottsága, de hamarosan visszazuhant az elő­ző évek siralmas gyakorlatához. Ekkor a város vezetése anyagi támogatást ígért, a helyi kaszinó pedig 5 támlásszéket foglalt le és fizetett ki.232 233 234 De a helyzeten ez szinte semmit sem változtatott, sőt a részvédenség káros hatással volt a színészekre, akik pontadanul, hanyagol játszottak. Ebben az állóvízben a direktor mozgatta meg a kedélyeket azzal, hogy „Színészek Lapja” szaklapban kicsit túlozva a győri válságról beszélt: „... az utóbbi években a társulatok Győrött nem tudnak megélni, s a Szjnpártoló Égésűiét (.helye­sen Syínhá^i Részvény Egyesület egyebet sem tesz mint felszedi az előadási bért, mint uzsoraadót, s első sorban maga nem pártolja a színészetet, figelmezjet minden jóravaló színtársulatot, bog Győrt a jövőben mellőznék, mert hisz Arad és Temesvár most új birtokuljutott a magar színészetnek, s ez Győr nélkül is megélhet.1,233 Bár Jakab színigazgatónak némi kellemedenségei támadtak nyilatkozatát követően, de a publikumra jó hatással volt, mert ettől kezdve emelkedett a nézők száma. Például február végén és március elején Vízvári telt házat varázsolt, s ezt követően a pápai vendégjáték 1000 frt tiszta hasznot hozott. így a társulat kissé megkönnyebbülve utaz­hatott április elején Sopronba. A nyári idényt szintén több városban tartották. Ez alatt viszont Győr polgárai mozgalmat indítottak a színészet pártolására, mely törekvések­nek elsősorban Beliczay Elek volt a kezdeményezője: „Szeptember 16-án eg férfi és eg női veges értekezleten dr. Beliczqy előadván nálunk a szjnüg pangásának okait: Győr Budapest és Bécs között van, s íg itt is, ott is magasabb szellemi élvezetben részesülhetnek a kereskedők, r vagonosabbak; az üzletek pangása, a felemelt helyárak r végre a közönyösség is, felveti a kérdést: miként lehetne a szjnügön segíteni? Berkli Ferencz Szávay Gyula felszólalásai után Stirling Tóbiás indítványa fogadatott el, bog tudniillik eg háromtagú bizottság lépjen érintkezésbe a mégjogilagfennálló Szjnpártoló Egesülettel, dolgozton ki valamely módozatot a színpártolásra nézve, s nyolcz nap múlva terjessze az újra összehívandó értezjet elé .. .több kísérlet után végre megtarthatta közgűlését október 12.én Kovács Pál elnöklete alatt. Kilen­cen jelentek meg (Vtöreös Jenő, Kuuk János, Zeichmeister Károly, Rapoch Friges, Beleg József Ott Ernő, Hauzer Györg, kis Jenő és Vargas Endre), s a közgülés kimondta az égésűiét felooszjatését, s vagonát (könyvtár, ruhatár stb) minteg 8000 frt értékben a városnak adta át. A társadalmi úton tett kísérlet, a közönség körében indítani mozgalmat és íg érdeklődést a szjnüg iránt, nem sikerült, most már egedül csak a városi hatóság tehetett valamit, r kellett is tennie, a meg­forduló színtársulatok érdekében.,r2}4 Bár 1885 a német színészet gyászos éve, ahogy már említettük a magyar színészetnek is voltak ekkor veszteségei. Ugyanakkor megcsillant valami reménysugár is 1885-ben. Sopron és Győr az évtizedekig húzódó együtt szereplés kérdésére pontot téve létre hozta a közös társulatot, Somogyi Károly vezetésével. A megegyezés szerint az októ-231 http://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/26/26050.htm 2018. december 30. 232 Koltai 1890. 102. 233 Koltai 1890. 103. 234 Koltai 1890. 104. 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom