Márfi Attila: Ahol Thália hosszasan időzött. Fejezetek Győr színjátszásának 1850 és 1945 közötti történetéből - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 19/2019 (Győr, 2019)
A 20. SZÁZAD ELEJÉNEK ÉRTÉKTEREMTÉSEI
Balett A balett műfaja (az olasz ballettóból, ami a ballo = tánc kicsinyítős alakja) a táncművészetnek azon ága, amely a pantomimhoz hasonlóan valamely drámai cselekményt a táncmozgás, a mimika és a pantomimika, valamint a zene kifejezőeszközeivel mutat be. A balettben a táncmozgás, a pantomimban a mimika és a pantomimika az uralkodó elem. A balett egy vagy több személy zenekísérettel előadott színpadi tánca, amely testmozgással és mimikával, stilizált formában fejezi ki a történéseket, érzelmeket és a klasszikus balett táncnyelvét használja, melynek fontos eleme a spicctechnika. A klasszikus balett-technika az udvari táncokból alakult ki — számos nagyszerű balettmester és balett-táncos művészi alkotómunkája által — és csiszolódott jelenlegi formájúvá. A balett gyökerei az ókorba nyúlnak vissza; különféle változatait a kultúra történetének valamennyi korszakában megtaláljuk. Szűkebb értelemben véve a balett aló. századtól kezdődően Itáliában és Franciaországban kialakult dramatizált táncot jelenti. Aló. századi olasz balett egyik jelentős előzménye az előző századok udvaraiban nagy népszerűségnek örvendő mascherata (e. 'maszkeráta1) volt (zenés-táncos álarcosbál). Az olasz balett őstípusának Bergonzio di Bottá allegorikus élőképjátékát tekintik, amelyet egy 1489-ben, Milánóban rendezett ünnepélyen mutattak be. A mascheratákhoz hasonlóan, itt is a pantomimnak jutott fontosabb szerep. A 17. század elején az olasz balett kapcsolódott az akkor kialakulóban lévő operához. Az előző századok pantomim-művészete az új műfaj betéteiben (intermedium, intermezzo) folytatta életét. Ilyenek találhatók például Emilio de Cavalieri: Rappresentatione di Anima et di Corpo című zenedarabjában is, illetve Monteverdi Orfeójában is. A 16. századi francia balett első reprezentatív megjelenése a Párizsban 1581-ben előadott Ballet comique de la Reine volt. A művet udvari zeneszerzők, költők, festők társaságában Baldassarre Baltazarini di Belgioioso rendezte. Ennek volt folytatása a világhírű Ballet de Cour, a kor francia táncművészeiének nagyszabású dramatizált műfaja. Nevét színhelyétől, az udvartól kapta. XIV. Lajos francia király korában a táncművészet még fokozottabb jelentőségre emelkedett. Udvarának kiváló balettmestere Pierre Beauchamp, komponistája pedig Lully volt. Utóbbinak Moliére-rel való találkozása alkalmából született meg a comédie-ballet, majd a nagy író halála után Lully munkájának eredményeként a tragédie-ballettípusa is. A francia balett műfajának nagy sikeréhez a kor majdnem minden költője és zeneszerzője hozzájárult. Lully halála után a műfajnak új típusa az opéra-ballet lett. Első sikeres megformálásának André Campra: L'Europe galante-ját, betetőzésének Rameau: Les Indes Galantes-ját tekintik. A 16. és 17. századi német, szűkebb értelemben bécsi balett kialakulásában olasz, francia és hazai elemek vettek részt. Fellendülését a Habsburg uralkodók mind fokozottabb támogatásának köszönhette. Az előadott baletteknek a 17. században, sőt még később is érdekes módon nem a hivatalos olasz, hanem bécsi komponisták írták a zenéjét. A 18. századi balett történetében jelentős fordulat a pantomim megszületése 133
