Barna Attila: Lőcsei Fehér Asszony. Legenda és valóság - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 16/2014 (Győr, 2014)
Forrásközlés - ,,a’ ki vermet ásott más bötsületes embereknek maga esett belé” - Korponai Jánosné peres iratainak másolatai a Ráday levéltárban
D unamellé ki Református Egyházkerület Ráday Levéltár a Ad fassionem Ladislai Taxner Ebeczky Sámueltűl vett ugyan több leveleket is, mellyeknek egyikét Palócsay nevű, és Nagy Szombatban lakó ember által, második levelet küldötte az J-nak Berniczky Márton által, de azon levél az J-nak kezéhez nem jött, hanem á mint értette Generál Leffelholcz kezéhez, ezen két leveleknek egyikét pedig azért nem hozta világosságra, hogy kegyelmes Urunkat, 's az országot csak legkissebb sem illette, az másikat pedig á kikegyelmes Urunkat illette, jóllehet elégette ugyan, de párját megtartván küldötte Generál Viard Uramnak; Ezen J. General Leffelholcz Úr engedelméböl irt egy látogató levelet, Lőcséről Ebeczky Sámuelnek, melly által hívta kegyelmes Urunk hűségére, és azon levelet az J. Katus nevű dajkája által (: kontyában lévén elrejtve az levéld küldötte Ebeczky Sámuelnek Kassára, ugyan azon dajkát más két hasonló tenorral irt levelével General Virmond vagy is Hortleben Úrnak engedelméböl küldötte Egerbe is, melly leveleknek egyike szóllott Urának Korponay Jánosnak, másika pedig az Egri Comendansnak Prényinek; írattak az J. által Generalis Uraimék töbször is, úgymint General Virmond Úr Murányban az ott való Fáy, és Tarnallyay nevű Kurucz Comendánsoknak, nem különben Szepes Várában Görgöy Jánosnak Generál Hortleben Úr parancsolatjából. Ad productum sub B. Vallja, hogy á midőn szarándok á képes levelet megadta, azt mondotta neki? azt gondoltam, itt találom Ráday Pált, tudakozván hol lakik? Losonczon vagyon é? erre azt adta az J. válaszúi, Ludánban lakik, azután kívánván választ az hozott levélre az Jtúl. felele az J. látván hogy az levél clavesekkel legyen írva, olly hamar nem válaszolhat, erre viszont mondotta a szarándok: tehát Radványba megyek, 's még oda késem , készítse el ke- 81 -