Barna Attila: Lőcsei Fehér Asszony. Legenda és valóság - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 16/2014 (Győr, 2014)
Forrásközlés - ,,a’ ki vermet ásott más bötsületes embereknek maga esett belé” - Korponai Jánosné peres iratainak másolatai a Ráday levéltárban
Forrásközlés tam rajta, hanem úgy is mint háborúságért, legalább mint régi ismerőjének megfogja mondani, azon okbúi megtudja Rákóczy, továbra is hivségban vissza akartam néki szolgálni, azért megbeszélvén azoknak is, á kiknek írt, sem maga, sem azok még az maradékimnak is soha nem lesznek jóakarói, az szót már vissza nem húzhattam, Istenre hagyván az iránt való dolgomat. Kiváltképen akkor nagy örömemnek, és szerencsémnek tartván hogy az leveleket ki nem adtam, végét akarván vetni minden gondolkodásimnak, mellyet okozott azon leveleknek nálam való létele, ugyan azon este gyertya gyújtáskor berekeszkedvén elövettem őket, és akkor is közülök kettőt, vagy hármat által olvasván, egyenként gyertyánál megégettem, minthogy pedig ott legtöbbül állott Ráday Pálnak szólló választ tévő levél, mikor felvettem, hogy megégessem, gondoltam csak azt az egyet is páriálom, az mint is azt el sem égettem méh le nem páriáltam, sőt más két levelet is Omellyek clavisekre mesterségesen voltak írva, ’s azon Rádaynak szólló levélben includálva, ’s á mint több levelekből értettem az Franczia király levelének párja volt.O in originali kezemhez nem vettem; midőn azokat elkövettem volna, minden gondolatimat félretévén, más nap hogy felvirradtam, mentem azonnal Smidek Uramhoz, csak távúiról jelentettem, nem lenni szükségesnek, hogy ő Nsga az audientia szerzésében fáradozzék, az nap estéiig vártunk, micsoda bejövetele leszen Rákóczy Ferencznek, ’s hát sem az nap, több napoknak elforgásával is jó hire sincsen eljövetelének, akkor kezdem észre venni nem egyéb hamis kigondolt hírnél, és mindgyárt meg is kezdvén bánni az levelek elégetését, menten azért, hogy annyival inkább megtudhassam, és végére mehessek, jön-é? nem jön-é? Andrássy Péter Uramhoz eö kegyelméhez mentem, ott találván Istenben boldogúl kimúlt Andrássy Pál Bátyám Uramat is, le ülvén, ö kegytől való első kérdésem is Rákóczy eljövetele felöl volt, á kire felelt Péter Uram, szintén- 46 -