Torma Attila: Győr a II. világháború sodrásában - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 15/2014 (Győr, 2014)
A VÁROS KIHURCOLT, ELMENEKÜLT LAKOSSÁGÁNAK VISSZATÉRÉSE Menekültek, hadifoglyok hazatérése
Az adat helyességét kérdőjelezi meg, hogy ez a visszatelepülési ütem megvalósíthatatlanul gyors lett volna a lehetőségekhez képest, hiszen a nyugatról való tömeges visszatelepülés még el sem kezdődött. Ennyi ember lakáshelyzetének megoldása, közélelmezésének és közgyógyellátásának megszervezése a nehéz körülmények miatt lehetetlen lett volna. Egy másik adat is ellentmond a fenti népszámlálási adatnak, hiszen más dokumentumból tudjuk, hogy 1945. augusztus 10-ig a Magyar Vagon és Gépgyárnak még csak 2400 dolgozója volt.305 Az is ismert, hogy a nyugatra kihurcoltaknak és menekülteknek csak kis létszámú csoportjai érkeztek júniusig haza. Szeptemberben volt olyan hazatelepülő szerelvény, amelyen 1500 győri hadifogoly és menekült tért vissza. 1945 szeptemberében gyorsult fel a hadifoglyok és a menekültek csoportos hazatérése. A nyugatról hazatért hadifogoly katonák és menekültek nagy létszáma miatt kellett 1946 januárjában számukra a speciális igazolóbizottságot megalakítani. Ruppenthal Miklós tiszti főorvos közlése, miszerint Győr lakossága 1945. szeptember végén 46 000 lelket számlált, szintén ellentmond a Gallyas által említett lakosságszámnak.306 A fentiek miatt — véleményem szerint - a júniusi lakosságszám nem lehetett 36- 38 000-nél több. Az 1945. szeptember végén itt élők, a tiszti főorvos közgyógyellátás alapján számított 46 000-es létszáma helytálló lehet. Gallyas Camillo az 1946. augusztusi lakosságszámot, az élelmezési adatokat figyelembe véve 51 000-ben jelölte meg, tehát júniustól két hónap alatt 600-zal nőtt a lélekszám. Ez a létszám is gyengíti a műszaki tanácsos 1945. júniusi adatát, hiszen a nagyszámú, vidékről visszatelepülök és a nyugatról való hazaérkezők nem csak 600 fős emelkedést okozhattak a város lakószámának növekedésébe. Az viszont elfogadható, hogy 1946 augusztusára, mikorra a legtöbb (messze nem az összes) hadifogoly és menekült hazatért, a lakosságszám megközelítette az 1941. évit. Adatai szerint 1947 szeptemberében 52 000, 1948 januárjában 54 000 lakosa volt a városnak. Az 1947. évi 52 000-es létszám a nyugatról visszajöttek nagy létszáma miatt érthető, csakúgy, mint az 1947. évi adat, hiszen a hazatelepülés a nyugati menekülttáborokból 1947 végéig tartott. Az adatok táblázatban összefoglalva Kutató 1945. március 28. 1945. június 30. 1945. szeptember 30. 1946. augusztus 1. 1947. szeptember Gallyas Camillo 25 000 50 400 51 000 52 000 Szerző SAJÁT VÉLEMÉNYE 30 000 dr. Tomaj adata 36 000 38000 46 000 tiszti főorvos adata 51 000 52 000 305 DNSz 1945. augusztus 11.2. oldal. 306 GyM 1945. szeptember 23. 2. oldal.-134-