Perger Gyula: Győr-Újváros népessége II. József uralkodása alatt 1785 - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 14/2011 (Győr, 2011)
A szövegközlésről
A szövegközlésről A forrásokban szereplő neveket, információkat, megjegyzéseket betűhíven közöltük. A szövegben előforduló rövidítéseket feloldottuk és () jelölésű zárójelbe tettük, kivéve ez alól a hónapok neveit, melyeket feloldva, zárójel nélkül adtunk meg. A forrásokba szereplő utólagos ceruzás bejegyzések lábjegyzetbe kerültek, az összeírás utólagos javítása során kihúzott adatokat [] jelölésű zárójelbe tettük. Amennyiben a kérdőív mindkét oldalán olvashatók információk, úgy azt recto és verso megjegyzéssel pon- tosítottuk, valamint a több lapra kerülő információk között „Continuatioja az előbbi(nek)” megjegyzés olvasható. A házak összeírásánál azokat a háztulajdonosokat is feltűntettük, akik utólag kihúzásra kerültek. Az egy házban élő családok esetében a famíliáknál csak akkor tűntettük fel a háztulajdonos nevét, ha az nem egyezett meg az első famíliánál található háztulajdonossal. A névmutatóban csak a családnevek szerepelnek. A könnyebb kereshetőség miatt nem az oldalszám olvasható, hanem annak a háznak a száma, melynél előfordul az adott személy. Természetesen az utólag kihúzott személyek is helyet kaptak itt. A mesterségek mutatójában viszont a famíliákat is jelöltük. 15