Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 44/2022 (Győr, 2022)

Forrásközlések - Perger Gyula: Kultusz és emlékezet: Horthy Miklós győri látogatásai

Perger Gyula Miklóst. A háttérben a városház árkádjai bontakoznak ki sűrű zászlóerdőből, az előtérben pe­dig szerepet kap a közelmúlt történelme. Lehetőség szerint hűségesen mutatkoznak a fogadó győri előkelőségek figurái. Hőfer Miklós dr. akkori főjegyző üdvözli díszmagyarban Horthy Miklóst, mögötte Fetser Antal megyés püspök, Kuncz Jenő alispán, Boros Alán bencésigaz­gató, Haász István teológiai tanár, Petz Lajos kórházigazgató főorvos, Németh Károly udvari tanácsos, későbbi főispán, továbbá Koller Jenő, Späth Gyula, Horváth Bálint ismerős portréi tűnnek elő a vászon teréből. A képet a napokban elhelyezik, azután kitűzik a díszközgyűlés dátumát, amikor leleplezik majd.”37 A Győri Nemzeti Hírlap 1940. október 25-i száma szalagcímben hirdette, hogy „Leleplez­ték Horthy Miklós győri bevonulásáról festett történelmi képet”. A tudósítás szerint a győri városháza dísztermében 1940. október 25-én - kormányzóságának 20. évfordulója alkalmá­ból — díszközgyűlés keretében leplezték le a Horthy Miklós első győri látogatásáról készített festményt: „Előragyogott színeinek harsány beszédességével a kép, amely egy idő óta a vá­rosház közgyűlési termének új ígéretét jelentette. A terem nyugati erkélye alatt, a falsíkon szürke vászon takarta a képet, amelyről mindenki tudta: mit ábrázol, de csak kevesen azt, hogy miként jelenítette meg a művész ecsetje azt a pillanatot, amikor Horthy Miklós fővezér huszonegy évvel ezelőtt meglátogatta Győrt. A közgyűlési-terem új díszét most leleplezték. Díszközgyűlést tartott a város tegnap délután és az érkező bizottsági tagok, a meghívott vendégek, az egyházak képviselői, Say Géza dr. miniszteri osztálytanácsos, az összes győri hivatalok, hatóságok vezetői, a honvédtisztikar küldöttsége elragadtatással nézte a villany­fényben fürdő hatalmas vásznat, amelyen a kormányzó alakját körülvevő, színes csoport­ban sorba felismerhetők a történelmi nap Győrének vezető, jelentős személyiségei. Udvary Pál festőművésznek sokan gratuláltak alkotásához.”38 Polniczky Lipót főispán — a díszközgyűlést megnyitó beszédében — emlékeztetett arra, hogy „Horthy Miklós 21 évvel ezelőtt egy októberi napon itt Győrött a Városháza árkádjai közé lépett és Győr város közönségének hódolatát fogadta. Az ősi püspökváros mámoros lelkesedéssel köszöntötte a nemzeti hadsereg fővezérét! Köszöntötte nemcsak azért, mert a kommun és a román megszállás alóli felszabadulás minden ujjongó öröme tört ki belőle, hanem mert tudta és érezte, hogy az a férfi, aki akkor falai köze jött, a porbasújtott magyar nemzet állandó felemelését fogja biztosítani”.39 Bár Udvary monumentális festménye talán örökre elveszett, annak pályázati vázlata az 37 A közgyűlési teremben van már Horthy Miklós győri bevonulását ábrázoló festmény. Győri Nemzeti Hírlap 5. évf. 63. sz. (1940. március 19.) 3. 38 Leleplezték Horthy Miklós győri bevonulásáról festett történelmi képet. Győri Nemzeti Hírlap 5. évf. 244. sz. (1940. október 25.) 1. A kép leleplezése indította el Udvaryt az „irányított képzőművészet” útján. 1941-ben „Nagyvárad városa a megújhodása utáni első törvényhatósági közgyűlésén elhatározta, hogy megfesteti azt a felejthetetlenül dicső történel­mi eseményt, mikor Horthy Miklós kormányzónk a visszatért Nagyvárad városába a legendás fehér lován bevonulását tartotta. A képet a városháza dísztermében fogják elhelyezni a számára már kijelölt helyen. A mű megalkotására a város pályázatot hirdet s Udvary Pál már be is nyújtotta a pályázatát s minthogy Győr városa részére egy ilyen vonatkozású képet már nagy sikerrel készített, bizonyosnak látszik, hogy Nagyvárad városa is őt fogja megbízni a bevonulás képének megalkotásával”. Művész apa képeit művész fia restaurálja. Ellenzék 62. évf. 156. sz. (1941. július 16.) 6. 39 Leleplezték Horthy Miklós győri bevonulásáról festett történelmi képet. Győri Nemzeti Hírlap 5. évf. 244. sz. (1940. október 25.) 1. 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom