Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 43/2021 (Győr, 2021)

Tanulmányok - Vajk Borbála: „Ki hamar ád, kétszer ád!” A győriek összefogása az 1838-as nagy dunai árvíz károsultjainak megsegítésére

■KI HAMAR ÁD, KÉTSZER ÁDi’’ amelyet beadtak a tanácsnak; azzal a megjegyzéssel, hogy az összegből száz váltóforintot a győri szappanos céh a pesti szappanosoknak ajánl fel.116 Végezetül az egyéni sorsok alakulásához szolgáltat egy kis adalékot Pest város tanácsának május 2-i hivatalos levele, melyben kérte a helybeli tanácstól, hogy a Győrben, Ács István csizmadia mesternél dolgozó Sipos Alajos csizmadia legényt bocsájtsák vissza Pestre, mivel édesanyja, az árvíz „által tetemesen megkárosult Bognár Katalin” a segedelmére szorul.117 Összefoglalás Az eddigieket összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a győri lakosok segítségnyújtása nyil­vánvalóan nem volt példa nélküli, más város is adakozott a rászorulóknak. A korszakban a pénzbeli kegyes adományok szedése szinte mindennapos dolognak számított, hol egy termé­szeti katasztrófa (árvíz, jégverés), hol egy tűzeset kapcsán rendelt el a tanács felsőbb utasításra gyűjtést. Az efféle adakozások közül ugyanakkor kiemelkedik az 1838-as dunai árvízkárosul­taknak való. Az összefogás súlyát szemlélteti az ügy - mely mintegy három hónapon keresztül felszínen maradt a városban — kapcsán összegyűjtött nagy mennyiségű adomány, illetve, hogy több jótékonysági rendezvényt is megszerveztek a szerencsétlenül jártak megsegítése érdekében. Levéltári források Győr Megyei Jogú Város Levéltára (GyMJVL) Felhasznált irodalom Áldozó 2016 Áldozó István-. Árvizek Győr vármegyében a 19. század második felében. In: Primus inter omnes. Tanulmányok Bedy Vince születésének 130. évfordulójára. Szerk.: Arató György — Nemes Gábor — Vajk Adám. (A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások 25.) Győr, 2016. 633-649. Antaliné Hujter 2015 Antaliné Hujter Szilvia: A „nagy ház”, avagy a győri Lloyd-palota. I. rész. https://www.gyoriszalon.hu/news/2840/61 (Letöltve: 2021. 10. 13.) 116 GyMJVL Győr Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. A város magánokiratai 1743-1848. IV. A. 1056. dd. 22. d. 2649. i. 117 GyMJVL Győr Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek. IV. A. 1056. a. 103. k. 1331. A megkeresés végrehajtását Szántó Mihály kapitányra és „az illető céhbiztosra” bízta a tanács. 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom