Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 43/2021 (Győr, 2021)

Tanulmányok - Horváth József: Egy győri nemespolgár otthona, életmódja és könyves műveltsége a 18. század közepén. Semberger Károly hagyatékáról

HORVÁTH JÓZSEF jelölnek, és mutatják az anyanyelvi olvasmányok jelenlétét. Az olvasmányok másik jelentős csoportját a klasszikus szerzők művei jelentik, akik között Homérosz, Tacitus, Josephus Flavius, Ovidius, Vergilius, Horatius, Justinus, Curtius Rufus és Seneca nevével találkozhatunk. A segédkönyveket két-két szótár, illetve nyelvkönyv, valamint egy földrajzi munka - „Geographia Globi Terraeque Synopsis” - képviseli. Fontos csoportot alkotnak a magyar történeti munkák, melyek között a Szent István király életét bemutató „Vita Sancti Stephani regis Hungáriáé” mellett Antonio Bonfini, Istvánffy Miklós és a már említett Kazi Ferenc összefoglaló munkái, Mátyás király levelei, valamint a magyar királyság nádo­rairól szóló munka is megemlíttetnek. Az egyetemes történet tárgyköréből Strada, Dondini és Kéry munkái találhatók meg. Civil emberről lévén szó, Semberger Károly könyvtárában kevesebb a teológiai szakmunka, de azért néhány ilyen tárgyú is akad. így Layman „Theo­logia Moralista, az „Otia Bachmegyeiana” vagy egy „Theologia dogmatica”. A legjelentősebb csoportot képező jogi tárgyú könyvek között az elengedhetetlen „Cor­pus Juris Hungarici” mellett a jogkommentárokra — közte Szegedy „Tripartitum”-a, valamint Prileczky „Quadripartitum”-a — és a több országgyűlésről kiadott „Articuli Diaetales” című kötetekre szeretném felhívni a figyelmet. Ezeket bizonyára gyakran forgatta tulajdonosa, akit hagyatéki leltárának bevezetőjében Győr vármegye főszolgabírójaként44 említenek! Érdemes figyelnünk arra: Semberger Károly könyvtárában vannak olyan kiadványok is, melyeknek az idő tájt csak győri kiadása volt forgalomban. Öt ilyen munkát sikerült eddig azonosítanom; ezek az alábbiak: Lippay János: Posoni kert (1753); Szegedy: Bipartita cynosura ... (1749); Pinamonti: Christianus in solitudine ... (1742, 1753); A zido raby Sámuelnek dicséretes munkája ... (1745); Steinsiess: Panoplia dogmatica ... (1752, 1753, 1754). További nyolc olyan kiadvánnyal is találkozhatunk a jegyzékben, melyeknek győri kiadása is létezett már ekkor. Ezek közül a Győrött két-két kiadást is megért, fentebb már említett Szent István király életrajz, valamint a „Jerosolymitana peregrinatio” esetében tűnik a leg­valószínűbbnek az, hogy győri kiadásban álltak ott Semberger Károly könyvespolcán - az utóbbiból két példány is —, de a többi esetben is van valószínűsége annak. Ovatos becsléssel azt mondhatjuk, hogy Semberger Károly könyveinek mintegy tizedrésze a működését 1727-ben megkezdő45 győri Streibig nyomdából került ki; ezt eléggé jelentős aránynak tartom. Mint ahogy érdemes figyelnünk az említett kiadványok megjelenési idejére is: azok jelentős hányada a már felnőtt Semberger Károly tudatos gyűjtőmunkája révén kerülhetett tulajdonába! 44 „... Ijnclyti] Co[mi]t[a]tus hujus Supremi Judlium”. 45 A nyomdáról részletesebben lásd: Horváth 1998. 185-217. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom