Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 43/2021 (Győr, 2021)

Forrásközlések - Forrásközlések Bagi Zoltán Péter - Szovák Márton: Ruggerio Fabbarini leírása Győr 1594. évi ostromáról

BACI ZOLTÁN PÉTER - SZOVÁK MÁRTON

Mindenekelőtt fel kell tennünk a kérdést: miért érkeztek itáliai (fő)nemesek és zsoldosaik a Magyar Királyságba? Jan Paul Niederkorn 1993-ban megjelent, a tizenöt éves vagy hosszú török háborút európai kontextusba helyező művében két, egymással is összefüggő magyarázatot adott erre. Egyrészt a 16. században Itáliában újra feléledtek a lovagi eszmények,41 így az iszlám világ megtestesítője, azaz az Oszmán Birodalom elleni harc vágya is.42 Másrészt a dicsőségszerzés lehetséges módjának tekintették az itáliai nemesek, hogy valamely nagyobb és jelentősebb hatalommal bíró uralkodó vagy dinasztia szolgálatába szegődjenek és ott karriert építsenek.43

Fabbarini művében azt olvashatjuk, hogy a magyarországi hadszíntérre érkezett tálján hadfik közül hárman is megjárták a francia és a németalföldi vallásháborúk hadszíntereit: Francesco Bourbon, Monte Santa Maria őrgrófja (a szövegben később del Montéként említette), Flaminio Francolini da Jesi és Scipione Acendo. A szerző az őrgróffal kapcsolatban megemlítette, hogy pusztán a dicsőség vágya miatt vett részt ezekben a harcokban, és saját költségén tíz, míg Acendo hét lovast állított ki. Az őrgróf felfogadottjai között találjuk Fabbarinit is, aki magáról úgy nyilatkozott, hogy a háborúskodásban és különösen az erődítésben és a megerősített helyek védelmében igen járatos úriember. Arra azonban már nem derül fény a leírtakból, hol tett szert ezen tapasztalataira. Rajtuk kívül augusztus végén érkezett meg a keresztények táborába Virginio Orsini, Bracciano hercege is, aki - Fabbarini leírása szerint - közel száz újabb nemest és azok kíséretét hozta magával Itáliából.

A Mátyás főherceg vezette keresztény csapatok számára a legnagyobb segítséget a Giovanni de’ Medici által vezetett had jelentette, amely 1594. augusztus 4-én érkezett a táborba.441. Ferdinánd toszkán nagyherceg mintegy 2000 főnyi gyalogos zsoldost fogadott fel és küldött féltestvére vezetése alatt a magyarországi hadszíntérre. Mátyás főherceg az előkelő uralkodócsalád tagjára, ahogyan ez Fabbarini beszámolójából is kiderül, a tüzérség irányítását bízta,45 leváltva ezzel a tisztségről az alsó-ausztriai nemesség egyik prominens képviselőjét, Leo Gálit.46

41 Jó példa erre Torquato Tasso A megszabadított Jeruzsálem című műve, amely a barokk ízlésnek megfelelően eszményítette az első keresztes háborút.

42 Az erősen korlátozott politikai tér az itáliai kisállamok uralkodóiban nem csillapította a dicsőség és hírnév utáni vágyat. Sorra születtek azok a kalandos, vagy inkább kalandor tervek, amelyek egy-egy balkáni vagy közel-keleti terület, ország megszerzésére irányultak. Példaként említhető I. Vincenzo Gonzaga mantovai herceg, aki az Oszmán Birodalom elleni hadakozást élete egyik fontos céljának tekintette, sőt 1608-ban ezért egy lovagrendet (Redentore-Ordens) is alapított. A vallási buzgalom mellett azonban a személyes motivációt is felfedezhetjük tette hátterében. Nagyapja, II. Frederico a Margarete montferrati őrgrófnővel kötött házasságával ugyanis nemcsak az őrgrófságot szerezte meg a mantovai hercegeknek, hanem a „Palaiologosz örökséget”, azaz a család trónigényét a bizánci trónra. A Balkánról érkezett menekültek egyenesen azt állították, hogy I. Vincenzónak elég lenne partra szállni 10 000 katonával a Dalmát tengerparton, és Montenegro, valamint Albánia keresztény népe azonnal felkelne és támogatná hadjáratát. A herceg 1610 őszén a szándék felderítésére egy küldöttséget menesztett, amely azonban eredmény nélkül tért haza.

43 Niederkorn 1993. 425-428.

44 Ennek jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az azévi Fuggerzeitungban is szerepel az eseményről egy hosszabb híradás. Ráadásul a keresztény táborban 1594. augusztus 5-én keltezett jelentésből kiderül, mikor érkezett meg Medici a hadával a szigetközi táborba. Fabbarini az időpontról nem tett említést. ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8967. fok: 469r

45 Niederkorn 1993. 397-399.

46 Tóth 2000. 148.

134