Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 41/2020 (Győr, 2020)

Tanulmányok - Szatlóczki Gábor: A polgár, a zsellér és a jobbágy. Adalékok a győri polgárság középkori adattárához

A POLGÁR, A ZSELLÉR ÉS A JOBBÁGY 1555-ben Enyingi Török Ferenc és János egy-egy ispánt fogadott, miközben csak rész­birtokosok voltak. 2 Ahogy azonban a velálok villicatusokat, a bíróságok pedig ispánságokat alkothattak, úgy a kisebb ispánságok nagyobb, több esetben területi alapon megszervezett ispánsá­­gokban is egyesülhettek. így például a sárvári vártartomány két nagyobb részből állt, méghozzá a felsővidéki (Sopron m.) és alsóvidéki (Vas m.) tartományokból, melyek élén a kisebb ispánságok felett külön tartományi ispánok álltak.72 73 A kanizsai vártartomány­ban hasonlóképpen egy ispánság alá vonták össze a Somogy megyei birtokokat, valamint egy másikba Hegyföld ispánságát és Szepetnek tartományát.74 Némely nagy területű ispánságok gyaníthatóan az egyházszervezés anyaegyházai és azok eredeti, nagy területet lefedő egyházközösségei alapján jöttek létre. Az archaikus ispánságok a későbbiekben is fennmaradtak, amikor már több plébánia is létezett a területükön. Az alsólendvai vártartományban a velálok többsége még 1524-ben is Nagyboldogasszony napján fi­zette az egyházi cenzust és ajándékot, ami az alsólendvai anyaegyház búcsú napja volt. Ezen velálok területe a lenti vártartomány kivételével egészében lefedte a két Kerka men­ti ispánságot, míg Csernyeszeg ispánságában csak a területi határra eső Nedelice adó­zott ugyanekkor.75 A beolvadt ispánságok élén ugyan továbbra is ispánok álltak, de ők már többnyire egyszerre voltak ispánok és bírók is, utóbbi tisztségükben pedig gyakran képebeli kisbírók (viceiudex) helyettesítették őket.76 A társadalmi jogállás és a szolgálati rendtartás különbözőségének legfontosabb is­mérve tehát abból eredt, hogy jobbágya, vagy zsellér módra szolgáló polgára, zsellére és 72 1555-ben, amikor egy birtokcsere révén a Vas megyei Köveskút és Acsád birtokrészeit visszavette a Török család, annak élére a bírók (Takács Sebestyén és Csavar Jakab) fölé egy-egy ispánt (Vas Kelemen és Damokos Sebestyén) állított. Nagy 1881. 177-180. Szatlóczki 2021. Mind Köveskút, mind Acsád külön plébániai egyházközösség volt a 14-16. században. Előbbinek Mindszent nevű filiája is ismert. DL. 89467., 49617. 73 Felső- és Alsóvidék tartományok szerjáró gyalogjainak összeírása 1580 körül. MNL OL E 185 9. tétel nr. 453., Sennyei Ferenc sárvári prefektus meghagyta Egerszegi Márton deák felsővidéki ispánnak, hogy 100 gyalogot küldjön Sárvárra, de ispán is legyen velük. MNL OL E 185 31. d. Sennyey Ferenc - Egerszegi Márton deák nr. 4. 74 Temerjei Gábor szentpéteri prefektusként említve: MNL OL E 185 39. d. Tahy Ferenc - Temerjey Gábor nr. 1. Gábriel ispánként, Csicsó és Iharos falvak hegyvám ügyében 1551-ben: MNL OL E 185 40. d. Csi­­cseri polgárok - Nádasdi Tamás nr. 1, MNL OL R285 1. d. LXXXVIII. Hegyföld még 1558-ban is Kanizsa tartozékaként, de külön tartománynak számított. MNL OL E 148 Fase. 568. nr. 4., Szepetnek tartománya birtokcsere révén szintén külön birtoktestként került a kanizsai várhoz. Vándor 1994. 246—247. 75 DL 37006. 76 Az újudvari ispánságban 1564-67 között Kuti Pál ispán és bíró volt egy személyben. 1565-ben Hegyföld tartományban Kalmár Barabás szepetneki ispán működésére panaszkodtak, míg az 1564-es urbárium szerint Mihályfi János hegyföldi bíró mellett Szabó János kisbíró (viceiudex) szolgált. Az 1565-ös panaszjegyzékben említettek egy Balázs ispánt is, de ilyen nevű ispánt sehol sem jegyeztek fel. Gelsén azonban ekkor Nagy Balázs volt a bíró, aki mellett Borsós Péter vicebíróként állt. 1555-ben is említettek a levelekben egy Józsa nevű gelsei ispánt, aki a helyi bíróval együtt járt el. Mivel az urbáriumokból következetesen hiányoznak a gelsei ispánok, alighanem Újudvarhoz hasonlóan Nagy Balázs, akárcsak Józsa nevű elődje, egyszerre volt ispán és bíró is, miként a hegyföldi Mihályfi János is. 1559-ben Becsehelyen (Hegyföld tart.), 1555-59-ben Gelsén említenek ispánt. 1559. MNL OL E 185 8. d. Csányi Ákos - Nádasdi Tamás nr, 502. 1565. MNL OL P 507 IV. IV. nr. 10., 1564. MNL OL E 156 a. fase. 27. nr. 56. MNL OL E 185 40. d. Térjék Tamás - Zichy István nr. 1. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom