Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 41/2020 (Győr, 2020)

Forrásközlések - Domokos György - Bagi Zoltán Péter: Francesco Mella kapitány levelei Győr 1597. évi ostromáról

FRANCESCO MELLA KAPITÁNY LEVELEI GYŐR 1597- ÉVI OSTROMÁRÓL hírlik, Esztergomba, míg mi nem mehetünk el innen további parancs nélkül.48 Egyesek azt mondják, hogy ha a törökök valóban annyian vannak, mint hírlik, Magyaróvár ellen vonulhat, ám erről eleddig semmit sem hallani. Azok az embereink, akik Szentmártont őrizték eddig, elmenekültek onnan, üresen hagyva a várat, sőt, még a tüzérséget is benne hagyták. Azt mondják, a török már Tata alatt van, annál a várnál, amit petárdával vet­tünk be, ám ebből semmi sem igaz, mivel a törökről ezidőszerint, e hó nyolcadikáig, azt sem tudni, elindult-e Fehérvárról.49 Johann von Perstein úr halála után történt mind­ez, és Isten adja, hogy jobbra forduljon a helyzet. Ideérkezett Magyaróvárra ezerötszáz ember Felső-Ausztriából. Azok sem indulhatnak el innen további parancs nélkül, akik velünk jöttek. Ennyi újdonság van a mi táborunkból. Őfelsége, a mantovai herceg el­hagyta a király táborát öt hintóval, hogy Mátyás főherceghez menjen, aki Ebersdorfban tartózkodik, Bécstől két mérföldnyire.50 Azért van azon a helyen, mert Bécsben nagy a pestis fenyegetése, sokan halnak meg minden nap. Én még ebben a hadtestben tartóz­kodom és itt is akarok maradni mindvégig, ha nem támad más gondolatom, persze ez többlet költséggel jár a számomra, hogy türelemmel várok. Ám ha az Úristen megengedi, hogy éljek még, azt hiszem, nem akarok Magyarországon maradni, mivel elvesztettem szeretetteljes hadvezéremet, aki szeretett engem, s aki előléptetett volna, hiszen ezt már meg is ígérte a számomra. Meg kell elégednie az embernek azzal, amit az Úr juttat, s ezzel véget is ér levelem. Alázattal és tisztelettel hajlok meg Méltóságos Uram előtt. Óvárról, 1597. október 8-án. Méltóságos és kiváló uraságod alázatos és jámbor szolgája örökre. Francesco Mella [2v] Méltóságos és kiváló Uramnak és tiszteletreméltó Pátrónusomnak, Don Cesare d’Estének Ferrarába. Óvárról 1597. október 8-án Francesco Mella kapitánytól.51 48 Miksa főherceg további hadműveleteire lásd: Tóth 2000. 274—275. 45 Tata alá a szerdár serege október 8-án érkezett meg. A védők öt nappal később, október 13-án hajnalban kiszöktek a rájuk bízott erősségből. Tóth 2000. 274-275. 50 A felső-ausztriai hadról és Vincenzo Gonzaga Ebersdorfba érkezéséről egy október 9-i, a Fuggerzeitungban fentmaradt híradás is beszámolt. ÖNB Fuggerzeitung Cod. 8970. föl.: 198r-v 51 Másik kéztől származó bejegyzés. 117

Next

/
Oldalképek
Tartalom