Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 40/2019 (Győr, 2019)

TANULMÁNYOK - HORVÁTH JÓZSEF: Kikkel dolgozott együtt a győri újságíró Gárdonyi Géza? (Kísérlet egy kapcsolatrendszer bemutatására)

Horváth József lyos betegsége miatt — bekövetkezett nyugdíjazásáig.59 Vagyis ketten együtt közel ne­gyedszázadon át tanítottak Győrött, miközben szorgos újságíróknak is bizonyultak; sőt Kalma István 1885-ben bő fél esztendeig a Hazánk felelős szerkesztői úsztét is betöl­tötte, a főszerkesztő Pereszlényi János mellett.60 Újlaki Ge\a Több helyütt is olvashatunk arról, hogy Gárdonyi szűkebb győri baráti köréhez tarto­zott Újlaki Géza is.61 Életkorban közel lehettek egymáshoz, hiszen Újlaki 1883-ban szerzett Győrött tanítói oklevelet. Korai írásait nem nagyon ismerjük; későbbi szer­kesztői munkásságát annál jobban: olyan fontos lapokat szerkesztett hosszabb­­rövidebb ideig, mint a Győrvidéki Tanító Egylet által kiadott Tanügyi Értesítő, vagy a Dunántúli Tanítók Lapja — és három esztendeig (1928-1931) a Győri Hírlap felelős szerkesztői tisztét is betöltötte. Ennél is fontosabb azonban szempontunkból, hogy több irodalmi társaságban töltött be fontos tisztségeket; az 1908-tól működő Kisfaludy Irodalmi Körnek például alapító tagja és örökös főtitkára volt.62 Joggal feltételezhetjük, hogy szerepe volt Gárdonyi Géza előbb 1910-ben rendes taggá, majd 1921-ben tiszte­leti taggá választásában;63 azt viszont biztosan tudjuk, hogy 1923. januárjában a Kisfa­ludy Irodalmi Körben O mondott emlékbeszédet Gárdonyi felett;64 mint ahogy azt is, hogy az 1927-es emléktábla-állításnak, valamint az avatási ünnepségnek egyik fő szer­vezője volt.65 Bettedek Vince Aligha tévedünk, ha azt állítjuk: Gárdonyi egyik legjobb barátja Győrött Benedek Vin­ce evangélikus tanító volt. Érdemes tehát Vele — életével, működésével és Gárdonyihoz fűződő barátságával — kissé részletesebben foglalkoznunk. Benedek Vince a Veszprém megyei Vanyolán született 1856-ban. Édesapját és testvér­bátyját követve szerzett evangélikus néptanító végzettséget 1875-ben Sopronban. Ezt követően négy esztendeig Jobaházán (Sopron megye) működött, majd 1879-től 1887 nyaráig Győrúj falun. Mivel mind a Győri Közlönynek, mind a Győri Hírlapnak külső munkatársa volt,66 joggal feltételezhetjük, hogy már 1885 őszétől megismerkedhetett személyesen Gárdonyival; 1887 júliusától viszont — a győri evangélikus népiskola taní­tójaként — még gyakrabban nyílhatott alkalma erre. Hogy éltek is e lehetőséggel, azt 59 Patak) 2017. 279. 60 Horváth 2000b. 327-328. 61 Pl.: Pereszlényi 2011. 333. 62 GYÉL 2003. 344-345. 63 Bas^et-Kemény 1933. 13., 31., illetve 33. 64 Bassel—Kemény 1933. 36. 65 Benedek 1928. 66 GYÉL 2003. 40-41. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom