Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 39/2018 (Győr, 2018)
SZATLÓCZKI GÁBOR: Kászim pasa dunántúli hadjárása 1551 nyaránArszlán, Dervis, Véli és Velidzsán bégek portyái
S ^atlócs^ki Gábor A török had ezután visszafordult és Kehidánál átkelt a Zala folyón, majd Enyere felégetésével folytatta a rablást.47 Velidzsán másnap feltehetően a július végi portya útvonalán Sümeget és Vázsonyt elkerülve indult vissza Fehérvárra. Annak ellenére, hogy első nap a helyi ellenállást leszámítva még viszonylag háborítaűanul rabolhatott a török, estére már mozgásba lendültek a környékbeli magyar és német hadak. Ehrenreich von Königsberg Hauptmann még aznap 200 győri lovast küldött Pápára, akik Rátkai Pál hadnagy vezetésével és 300 pápai lovasával még 31-én este 7 órakor nagy csöndben és titokban elindultak a Bakonyon át, hogy másnapra a törökök elé kerüljenek.48 Königsberg maga Pápa és Győr térségében maradt, ahol a gyalogosait a két város között osztotta szét, megelőzendő egy hirtelen török rajtaütést. Közben Paksi János veszprémi hadnagy is hírt kapott, aki a megbeszéltek szerint még az éjjel 300 gyalogosával Veszprémtől nem messze a deszkás hídnál állt lesbe, mivel a törököknek ott mindenképpen át kellett haladniuk.49 Veszprém közelében egyeden jelentősebb vízfolyás található, mégpedig a Szentgál és Herend térségéből eredő Séd patak. Mivel Veszprémnél már a vár mögött folyik a Séd, valamint Velidzsán a júliusi portyán is Szentgál felé kerülte meg a veszprémi magyar hadat, az Istvánffy krónikájában említett hidat és vele a csata helyszínét is a Veszprém-Devecseri árok Herend és Szentgál közé eső szakaszára lokalizálhatjuk. Paksi János azt a parancsot kapta, hogy bújjanak el és addig nem törhetnek rá a törökökre, míg arra ágyúlövéssel jelt nem adnak nekik. Königsberg hada mellett Rátkaival tartottak Zicsi István vicefőhadnagy lovasai Sárvárról, Szarka Pál és Policsányi György alatt, valamint több környékbeli várból is erősítés érkezett, lovasok mellett környékbeli gyalogos és fegyveres jobbágyok.50 Későbbi híradásokból tudjuk, hogy Veszprémhez ment lovasaival például Tátika és Rezi várak birtokosai közül Gersei Pethő András, illetve unokatestvére, Pethő Gáspár.51 47 Tápi Márton deák pápai udvarbíró levele Sennyei Ferencnek 1551. szeptember 1. Pápa OL E 185 18. d. Litteratus Márton - Sennyey Ferenc nr. 1.; Pelérdi Ádám levele Nádasdi Tamásnak 1551. szeptember 4. OL E 185 28. d. Pelérdi Ádám — Nádasdy Tamás nr. 23. 48 Tápi Márton deák pápai udvarbíró levelében írta, hogy előző este 7 órakor Rátkai Pál 500 lovassal indult el, miközben Paksi János is ugyanígy tett. Tápi Márton deák levele Sennyei Ferencnek 1551. szeptember 1. Pápa OL E 185 18. d. Litteratus Márton — Sennyey Ferenc nr. 1.; Istvánffy művében a győri és pápai lovasok mellett a tataiakat is megemlíti, akik Petrinjei Horváth Gergely vezetésével vettek volna részt a csatában. Petrinjei esetében ez alighanem igaz is, mivel 1546-tól Győrben és Pápán hadnagy, de a tataiak részvétele feltehetően csak Istvánffy saját következtetése. Kaprinay Gyűjtemény A. II. kötet 260- 261. f., PÁLFFY 1999. 62. Az 1546-os mustrára lásd BAGI 2018. (Melléklet). 49 Istvánffy krónikájában veszprémi tiszttartóként Telekesi Imre szerepel. Telekesi azonban hadnagyként a mezei hadban szolgált Veszprémben, de gyakran Pápán vagy Győrben állomásozott, várbeli tiszttartó nem volt. PÁLFFY 1998. 107-108. Ugyanakkor az is bizonytalan, hogy egyáltalán részt vett-e a csatában, mivel 1551. augusztus 13-án Ferdinánd király megparancsolta Ebersdorf Feldmarsallnak, hogy az elhunyt Pozsgai Zsigmond helyére komáromi naszádos hadnagynak nevezze ki, ami később meg is történt. TAKÁTS 1905. 18. 50 Cseh Dénes sárvári viceudvarbíró levele Kanizsai Orsolyának 1551. szeptember 4. Sárvár MS 510903_01. 51 Pethő Andrást a győri kótyavetye kapcsán említi Pelérdi András, mivel egy nagyon értékes lovat zsákmányolt. Pelérdi Ádám levele Kanizsai Orsolyának 1551. szeptember 8. Győr MS 510908_01.; Pethő Gáspár részvételéről Istvánffy krónikájából értesülünk, miszerint a szikszói csata alkalmával Bebek György mellett Pethőt említi, akinek szavait is munkájába idézte. Eszerint: „... e% egynéhány esztendők előtt eyen hitetlen Veligyán ellenségen Veszprémben meggyőzvén és megvervén énnekem diadalmat adott volt...” Istvánffy nem 48