Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 38/2017 (Győr, 2017)

HORVÁTH JÓZSEF: Újabb adalékok a 18. századi győri magánkönyvtárak történetéhez

Horváth József

ÚJABB ADALÉKOK A 18. SZÁZADI GYŐRI MAGÁNKÖNYVTÁRAK TÖRTÉNETÉHEZ

FEKETE IMRE, KOLLER KATALIN ÉS MÁSOK KÖNYVEIRŐL

A kora-újkori magyarországi könyvtártörténet témakörében az utóbbi három-négy évtizedben hatalmas mennyiségű forrásközlés, illetve feldolgozás jelent meg; ezek legfontosabb jellemzőit már magam is igyekeztem korábban számba venni.1 Felsorolásukat itt és most mellőzve csupán arra szeretném felhívni a figyelmet: a Szegeden megjelentetett három nagy kiadványsorozat — Adattár XVI-XVIII. s^á^adi szellemi mozgalmaink történetéhez, Olvasmánytörténeti Dolgozatok, illetve Könyvtártörténeti Füzetek — köteteinek tematikája időben az 1720-as évekig terjed ki; így a 18. századi könyvtárak történetéhez alig szolgálhatnak adalékokkal. Ezért is tartom fontosnak az e korszakra vonatkozó győri források összegyűjtését és közzétételét.

Ez utóbbi munkálatok irányába két fontos szempont indított el. Az egyik az a tény volt, hogy a győri könyvtártörténet korábbi kutatói a 16-17. századra helyezték a hangsúlyt: Acsády Ignác, Kollányi Ferenc vagy Iványi Béla ugyanúgy e századokból tett közzé fontos adalékokat — közte több győri püspök hátrahagyott könyveinek jegyzékét —, miként például az 1930-as években legtöbb új kutatási eredménnyel szolgáló Jenei Ferenc is.2 A 17. századra irányult Vásárhelyi Juditnak a Győri Székesegyház Könyvtárában végzett értékes possessor-kutatása is;3 míg a Fragmenta Codicum Kutatócsoport érdeklődése érthetően még korábbi századok termését hozta felszínre.4 A korábbi publikációk áttekintése egyértelművé tette számomra: a 18. századi győri könyvtárak történetének feltárása a további kutatások feladata lesz.

A 17. századi győri végrendeletek kutatása során rá kellett döbbennem arra is: e forrásokban alig-alig találhatók a polgárok magánkönyvtárait érintő adatok; ha utal is néha egy-egy testáló a könyveire, ezt a lehető legszűkszavúbban teszi. Az 1625-ben végrendelkező Buday Márton például mindösszesen annyit mond, hogy könyveit az executoroknak — azaz utolsó akarata végrehajtóinak — hagyja;5 míg a „tudós képíró”nak mondott Ravasz János 1644-ben így rendelkezik: „... a mi könyveim vannak, ha1 Vő.: HORVÁTH 2009. 212. o.

2 Ld. pl. ACSÁDY 1894, KOLLÁNYI 1895, IVÁNYI 1932-34, illetve JENEI 1935a, valamint JENEI 1935b.

3 VÁSÁRHELYI 1980.

4 VIZKELETY 1998.

5 „Libros meos executores lego.” GYEL, GYKHL, Liber Test. Tom. 1. p. 196.

133