Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)

PERGER GYULA: A győri harangok elkobzása az első világháborúban

A győri harangok elkobzása a% első világháborúban der kg/. Freistadt GYŐR als Patronatsherrin angewiesen, wovon Kenntnis genommen werden wolle. ,r2° Augusztus 4-én került sor a gyirmóti és a ménfői harangok begyűjtésére. Mind­két helyen ismét Weiss Oscar irányította a harangok levételét. Gyirmótról egy 270 ki­logrammos, Ménfőről pedig egy 62 kilogrammos harangot szállítottak el. Mindkét he­lyen — Ménfő filiális plébánia lévén — László János gyirmóti plébános képviselte az egyházközséget és aláírásával hitelesítette a jegyzőkönyveket. Augusztus 5-én küldte el jelentését az Egyházmegyei Hatóságnak: „Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóság. Mély alázattal jelentem, hogy a katonai hatóság aug. 4.-én Gyirmótról és Ménfőről elvitte a nagyobbik harangot. Gyirmóton a levételnél ott volt a templomatya, Ménfőn pedig a Rezerédy Uraság megbízottja. Az esperes urat és a kegyuraságot nem tudtam értesíteni, mert semmi előzetes értesítést nem kaptam, pénteken az átvétellel megbízottak váratlanul megjelentek és mindjárt el is vitték a ha­rangokat. Az átvétel alkalmával semmi rongálódás nem történt az épületen, jelentésemhez bátorkodom mellékelni 2 jegyzőkönyvet és 2 nyugtát. A főtisztelendő egyházmegyei Hatóságnak alázatos szolgája, László János plébános. ” A nádorvárosi harangok leszerelésére 1916. október 26-án került sor. Az öt harang sorsáról november 4-én tett jelentést Nyőgér Antal plébános: „Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóság! A legmélyebb tisztelettel jelentem, hogy a n m. m. kir. vallás- és közoktatásügyi Ministeriumok 7903/1915. IX. 7. ein. sz„ illetve 4316/1916. IV. 7. ein. sz rendelete értelmé­ben a győregyházmegyei 2016/1916. sz intézkedés szerint a győmádorvárosi plébánia területén levő egyház} harangok leverése és a cs. és kir. pozsonyi katonai parancsnokság által ezeknek átverése Győmádorvárosban 1916. évi október 26-án történt meg. A sz Kamillus plébániatemplomból egy harangot, súlya 133 kg. (a kát. par. 5062. sz jele­lésével) a Kálvária Kápolnából egy harangot, súlya 33 kg. (6410. sz) a városi régi temetőkápolnából egy harangot, súlya 119 kg. (6409. sz) a régi kórház kápolnájából való a egy harangot, súlya 150 kg. (5060. sz) ugyan a régi kórház) kápolnából való eg harangot, súlya 98 kg. (5061. sz) összesen 5 db. harangot, súlyuk 533 kg. azpz ötszázharminchárom kg. szereltek le és vettek át kilogrammonként a 4 koronával: 2132 korona, szóval kettőezer eg­­szfz harminckettő korona értékben. 20 20 GyEL.PL.Ei ad 5132/1916. A pozsonyi iktatószám: Nr. 13.377. „Főtisztelendő római katolikus Egy­házmegyei Hivatalnak Győr. A folyó év szeptember 22-i 5132 számú átirattal adott beleegyezésével a Győr-szabadhegyi templomból levett 5057-58 számú harangokért járó 3008 koronányi térítési összeg (4 x 752 kilogramm harangsúly) Győr szabad királyi városnak, mint kegyúrnak átutaltatott; amit tudomásul venni szíveskedjék.” 167

Next

/
Oldalképek
Tartalom