Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)
TÓTH László: Schleich Lajos pályája
Dr. Schleich Lajos életútja... latszerzésre nyújtott alkalmat. A szakvizsga írásbeli része kifogott rajtam. Olyan tételt kaptam (A magyar széphistória áttekintése), hogy reggel 8-tól este fél 6-ig dolgoztam rajta egyfolytában. A szóbeli kb. egy óra hosszat tartó beszélgetésből állott s lényegében „rátapintásokra” korlátozódott. Túl voltam tehát a dolgok nehezén, következett a gyakorló év. A debreceni református gimnáziumban kaptam beosztást dr. Péter Zoltán793 német nyelvi szaktanár mellé. Irányításával szereztem meg az oktató-nevelő munka sokrétű alapismereteit s egészítettem ki gyakorlattal az oktatás alapelveit, aminek alapjait a Ref. Tanárképző Intézet adta meg.” A gyakorlati tanév befejeztével a bölcsészettudományi karon (S.L.) számára megkezdődött az alapvizsgálat szakasza. Magyar irodalomtörténetből 1927. december 9-én volt. A harmadik tárgyból, történelemből 1929. március 13-án volt az alapvizsgálat, a szakvizsgálat 1931. december 10-én történt meg. Pedagógiai kollokvium 1933. január 31-én zajlott le. Lajos német nyelv és irodalomból 1934. december 14-én vizsgázott s ezzel megkapta a magyar-német szakra a középiskolai tanári oklevelet. Ugyanezen az egyetemen bölcsészdoktori fokozatot is szerzett (magyar irodalomból, történelemből, pedagógiából és német irodalomból) 1934. december 14-én.794 Ebben az időben Lajos az előadásokat látogatta. Más elfoglaltsága nem lévén, új fordulat következett be életében: az eddigi két szaktárgya mellé felvette a harmadikat, a történetet is. Az irodalomtörténetnél már felfigyelt a történettudományi aspektusokra is. Szorgalmasan kutatta a könyvtárban és a levéltárban az anyagot Debrecen majdan megírandó irodalom történetéhez. Az olasz nyelvet is tanulta, mivel a rektor tanácsára beadta a kérvényét római ösztöndíjra. Csak júliusban tudta meg, hogy a római Collegium Hungaricumban a húsz ösztöndíj helyet egyházi pályázók és könyvtártisztek nyerték el. Ebben az időszakban született meg a Schleich családban az örökbe fogadási szerződés. 1933. május 15-én id. Schleich Lajos, karcagi lakos, mint örökbe fogadó és felesége Dercze Juliánná örökbe fogadja dr. Schleich Lajos tanárt (1903. december 17.) és Dercze Juliánnát (1906. október 22.). Törvényileg helyre állt a családi egység.795 A Piaristáknál Mikor gyakorló tanár volt, 1932. október 31-én óraadó minőségben alkalmazást nyert a piaristák debreceni r. kát. gimnáziumában. Ebben az időben folytak a tárgyalások a kát. egyházközség és a piarista rend között a gimnázium átvételéről. A piaristák ügyeltek arra, nehogy teljes óraszámú világi tanárt alkalmazzanak, aki 2-3 év múltán a véglegesítés igényével lépjen fel, ezért több világi tanárt alkalmazott 4-6-8 órával, évenkénti megbízatással. S. L. három évig működött a rendi iskolánál. 1932-33-ban 9, 1933-34- ben 16, 1934-35-ben 21 órában tanította a magyar nyelvet, német nyelvet, két ízben természetrajzot. Háromévi működés után az apostoli kormányzó, 1935. június 30-án 793 Dr. Péter Zoltán (1901-1969). Református lelkész, magyar-történelem szakos középiskolai tanár, irodalomtörténész. 1925-től a Nagykőrösi Református Tanítóképző Intézet tanára. (Magyar Életrajzi Lexikon 5. kötet 281.) 794 Curriculum vitae 1. lap.(rövidített) 795 A Schleich család örökbe fogadási szerződése, 1933. május 15. 219