Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)
TÓTH László: Schleich Lajos pályája
Dr. Tóth Lás^/ó ta meg az ajtónál s vitte vissza a vámra. Az állomás előtt egy villamoskalauztól megkérdezte, hogy merre van a meilingi diákotthon? Ám a kalauz nem értette meg Lajos kérdését, „valószínűleg jó magyaros stílusa miatt”. Mi lesz most velem, tette fel magában a kérdést. Nemsokára a tömeghez oda vetődött egy ember, aki megértette Lajos kérdését és a kalauzra bízta a magyar diák sorsát. A kalauz csak két megállóval később figyelmeztettette, hogy le kellett volna szállnia. Lajos azonnal leszállód: és várta a következő villamost, most meg eggyel túl ment a kelleténél. Ennek következtében eljutott a külvárosba és Schönbrunnban kötött ki. Itt a kalauz elmagyarázta neki, hogy hol van olyan villamos megálló, ahonnét a eljuthat Meilingenbe. A diákotthonban pedig a portással gyűlt meg a baja, ám véletlenül arra járt Pápay Jóska barátja, aki megérttette a portással Lajos problémáját. A portás bevezette az egyik szobába, ahol 29-en aludtak. Átadta neki a szekrény kulcsát és jó éjszakát kívánt. Ezek az utazási kellemedenségek történtek meg Lajossal az Úr 1925-ik esztendejének, július havának 15-ik napján este 10 óta körül. A szállás nem került sokba. Akár Kardinál Piffl Eleimben, akár az Asylgasse 2. sz. alatti Studentenheimben kötött ki. Napi díj 0,50 schilling, két-három alkalom kivételével mindenkor sikerült leíratni a gondnokkal, azzal az indoklással, hogy elfogyott a schillingje. Az osztrák diákszálláson lengyel, bolgár, cseh, valamint öt magyar diák is ott tartózkodott. Lajost a hosszú út és az „útközi kellemedenségek” megviselték. Másnap tudták meg barátai, hogy épen, egészségesen megérkezett. Rögvest megfogták, vitték a kantinba és két-két pohárka pálinkát megittak Lajos egészségére. A bemutatkozásnál megismerkedett egy tanító család két lányával: a 20 éves Minával és a 16 éves Paulával. Mina ábrándozó teremtés, magába vonult, komoly lélek, egyébként nagy bőbeszédűséggel rendelkező leány. Paula vidám, pajkos s örökké mosolyogó hisztérika. A magyar csoport tagjainak többsége tovább ment Németországba, így csak ketten maradtak a császárvárosban Ványa János és Lajos. A két magyar diák megfogadta, hogy eg}' szót sem szólnak egymáshoz magyarul. Elindultak. Haladtak és haladtak, hallgatag volt mind a kettő. Ennek az lett az eredménye, hogy egy idő után nem szóltak egymáshoz sem magyarul, sem németül. A napi programban többnyire városnéző séták voltak. Az első túrák idején délelőtt az utcákat rótták, így többet láttak, mintha villamoson mentek volna, ráadásul fizetni sem kellett. Lajos vizuális típus lévén jobban meg tudta jegyezni a feliratokat, hirdetéseket, mintha az újságban olvasta volna. A nagyobbacska lányok különböző irodákban „hervadoztak, szövögették álmaikat.” Öt órakor abba hagyták a munkát. Mi hárman fiúk már négy órakor ott csellengtünk a Bureau körül. Sétálni indultunk a Práterbe. Mindig volt valami érdekes téma. Az idő gyorsan telt. Egymást túllicitálva mesélgettek a hölgyek. „Áhítattal hallgattuk a leányzók megnyilatkozásaikat. Edzette fülünket a német szó.” De ha mi vettük át a konservátiót, kirobbant a nevetés, mert stockungarisch kifejezéseket echt deutsch módon akartuk visszaadni. Ami természetesen nem ment. Jót nevettek a leányzók. A legidősebb Mina megrótta társait, nem szabad kinevetni, s kioktatta őket, ha valaki rosszul mond valamit, azt udvariasan ki kell javítani. Egy kiadós séta után hazakísértük a hölgyeket. A Ritter-dienst-et a Mutter azzal igyekezett honorálni, hogy beinvitált bennünket, s már némi húzódozás után belül 214
