Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 35/2015 (Győr, 2015)
BAG! ZOLTÁN PÉTER: Adolf von Schwarzenberg első éve a Magyar Királyságban 1595
Adolf von Schwarzenberg első éve (1595) a Magyar Királyságban1 Miklós és Nádasdy Ferenc magyar lovasainak rohamát még a janicsárok feltartóztatták, ám ekkor Mansfeld bevetette vallon és német lovasait és gyalogságát. A tartalék támadása elől az oszmán lovasság a budai úton menekült, magára hagyva a gyalogságot.74 A felmentő- vagy inkább segélyhadra mért vereség után nem sokkal Mansfeld a táborban kitört — valószínűleg vérhas — járványban megbetegedett, és augusztus 14-én Komáromban meg is halt. 75 Istvánffy feljegyzése alapján úgy tűnik, hogy a főhadparancsnok-helyettes halála után Schwarzenberg vette át a vallon csapatok feletti parancsnokságot, hasonlóan mint az év elején, amikor a katonákat toborozták. Az augusztus 13-ai, Víziváros elleni rohamnál ugyanis az első hullámban támadó Jakob Hannibal von Raitenau, sváb és vallon gyalogezred megsegítésére érkező erősítéseket „Pálffy és Swarzemberg intésére, hogy vitéz módon emberkednének, végtére az fokokra felmennek, s az ellenség alátaszigáltatik, melynek egy része hanyatt-homlok futvást az várba felmenni serénkedik, más része a váras piacán egybecsoportozván harcnak készíti magát, de azontól az mieinktől megszaggattatik s levágattatik..”76 A Víziváros elfoglalása után a várba szorult védők utolsó reménysége az Óbudánál gyülekező felmentőhad volt. A császári-királyi hadvezetés azonban hírt kapott a szerdár újabb készülődéséről, így Mátyás főherceg úgy rendelkezett, hogy Kari burgaui őrgróf vezetésével magyar, német és a Schwarzenberg vezette (néhány kompániányi) vallon lovasságot küld ezek ellen. Az augusztus 26-ról 27-ére virradó éjjel Vörösvár közelében lezajlott rajtaütésben utóbbiaknak ismét jelentős szerep jutott. A Nádasdy vezette huszárokkal szemben ugyanis a felvert tábor katonasága keményen védekezett, oly annyira, hogy a magyar főúr kénytelen volt segítséget kéretni az őrgróftól. Ö azonban — legalábbis Istvánffy szerint — nem sietett a bajba jutottak megsegítésére, nem úgy a vallonok, akik „még Burgavius parancsolatja kívöl is a veszedelemben forgó társak megsegítésére nyargalvást mindjárt odamenének, s Nádasdynak s az magyaroknak az harcolásra jobb módjával való tehetséget vivének.”77 A rajtaütés támadásuknak köszönhetően sikerrel járt; a győztesek nagy zsákmánnyal tértek meg az ostromtáborba, a vár védőinek pedig a felmentéssel kapcsolatos utolsó reményük is szertefoszlott.78 Az őrség végül szeptember 2-án megadta magát. Ekkor a keresztény táborba arról érkezett híradás, hogy a környékbeli erősségek oszmán katonái úgy megrettentek, hogy sorra hagyták el és gyújtották fel a rájuk bízott palánkokat, és Budára menekül74 HHStA H AA Fasc. 128. Fol.: 133r-134v.; Manßfeldische Historia 1595. 12-14.; Mansfeldische Histori 1595. 16v-18r.; ÖNB Cod. 8968. 641r-644v., 648r-654v.; ILLÉSHÁZY 1863. 19.; GÖMÖRY Gusztáv: Esztergom vár bevétele 1595-ben. Hadtörténelmi Közlemények 4 (1891) 462—481, 648—677. 650-655.; KJÁTIB CSELEBI 1916. 235.; PECSEVI 1916. 116-118.; TÓTH 2000. 173-174.; ORTELIUS 2002. 87r-88r.; ISTVÁNFFY 2009.204-206. 75 Manßfeldische Historia 1595. 16.; Mansfeldische Histori 1595. 20v.; ILLÉSHÁZY 1863. 23.; ORTELIUS 2002. 90v-91r.; ISTVÁNFFY 2009.207. 76 ISTVÁNFFY 2009. 208. 77 ISTVÁNFFY 2009. 209. TMÖNB Cod. 8968. 712r-713v.; HATVANI 1859. 82.; ORTELIUS 2002. 92r. 15
