Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 34/2013 (Győr, 2013)
PERGER GYULA: Az I860, évi győri kerttermény kiállítás
A.% 1860. évi győri kerttermény kiállítás Voltak is jeles részint az ünnepre irányzott, részint egyéb nemzeti érdekeinkbe vágó, avagy élezés felköszöntések, melyeket gyönyörrel hallgattunk s melyek lelkesülésre buzdíták a közönséget, oly sűrűén egymás után, miszerint megfeledkeztünk, hogy éhesek vagyunk s figyelmetlenül hagyok Farkas Miska csárdásait. Nem voltam képes följegyezni mindazt, mit hallottam, s akkor sajnáltam leginkább, hogy Stenograph nem vagyok; de gr. Csák)' Tivadarnak egyik s épen a kertészetet találó élczczel fölhasznált fölköszöntéséből a főbb eszméket a mennyire lehetett mégis sikerült följ egyeznem a mint itt következik. „Gyümölcstudós nem vagyok, keveset értek ahoz, váljon melyik neme az almának a legbecsesebb; de van annyi tapintatom, hogy látom mi szép, hogy azt annak elismerem és mint olyat csudálom; így ismerek én egy kertet, és önök is uraim mindnyájan ismerik azt. Már a természet maga ezen kertet nagyszerű parknak alkotta, meg is mérkőznék mindegyikével a világon, vannak annak égig nyúló havas bérczei, kies völgyei, termékeny rónái, sűrű erdei, vannak folyói, tavai, de még tengerpartjai is voltak! Megáldotta azt a bőkezű természet mind a három országa valamennyi kincseivel, termett ugyan abban sok gaz is, de ez napról-napra gyérült, volt abban sok hajdan nemes, de elfajult fa is, de ennek száma mind inkább fogyott, de volt keblébe gyökerezve sok tiszteletreméltó agg törzs, és számtalan szép jövőt ígérő csemete. Kertészei szerették a növényeket, melyeket ápoltak; napszámosai a földet, melyet műveltek, és így minden jól ment, csak egy baj volt: régi modorban vala rendezve a kert, divatosabbá kelle azt tenni. Kiváltságos helyet foglaltak el némely növények, míg mások nagyon is árnyékban álltak, ezen sértő különbséget ki kelle egyenlíteni. Hozzá is fogtak a kertészek egy nap e nagy műhez, fölbátorítva a szomszédoktól és ezt igen bölcsen tették. De íme a legnagyobb munkában épen az átültetés és sarjadzás alatt közbevág a zordon északi jégeső, vele a hideg nyugoti szélvész, és ledönt, letipor mindent, tönkre teszi a már életgazdag termést! — A hibát a kertészekre tolták, azért az eddigi rendet egészen meg is változtatták; az igazgatást idegen művészekre bízván, kik ha művészek lettek volna, bizonyára nem jönnek messze földre gúnyt aratni. Behoztak amolyan különös fákat, melyeket addig alig ismertünk névről, és melyekre legfeljebb a kiirtott ártalmas dudvát akasztottuk. Tele függesztették bíz azt legnemesebb gyümölccsel. Szétdarabolták a nagy területet és khínai falakkal rekesztették el az egyes részeket egymástól; elpusztították a szép kert legnagyobb részét tarlóvá tévén azt. Látták ezt a hajdani kertészek, de mitsem tehettek az erő ellen. Némelyek kimentek jobb iskolákba tanulni, a legnagyobb rész el nem hagyhatván a szeretett földet, míg az új művészek fényes nappal gazdálkodtak, csendes éjnek homályában táplálták a kertet, megtrágyázták azt gazdagon szenvedéseikkel, megöntözték véres könyeikkel. És íme újra szebben és gazdagabban mint valaha virul, hajt és gyümölcsöz a tündér kert. Bizton vihetjük már ma a kiállításhoz termékeit; mert ezek a lángoló honszeretet, föláldozás a haza javáért, mindent átkaroló egyetértés, és mindazon polgári erény, melyek egy nemzetet dicsőítnek. Nem mondhatom-e bátran: hogy meg kell nyernünk az érdemdíj t. Meg kell neveznem ezen kert nevét, hogy megtudjam, nincs-e az mindnyájunk szívébe vésve. Úgy hiszem, hogy az általános érzelmet fejezem ki, ha azt mondom: „Éljen azon viruló kert, - éljenek azon fáradhatatlan kertészek, - éljen azon elvitázhatatlan érdemdíj!” ... 95
