Győr a modellváltó város 1867–1918. Források a dualizmus kori Győr történetéből - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 33/2011 (Győr, 2011)
IX. Egyesületek, Alapítványok, Közcélú adományok 1890–1917
Egyesületek, alapítványok, közcélú adományok tásügyi m. kir. ministert, midőn 1905. szeptember hó 9-én 3600. eln.sz.a. kelt rendeletével az összes tanügyi hatóságoknak az alkoholizmus ellen küzdő Good Templár Rend előadásait figyelmébe ajánlotta. Miként az idézett ministeri rendelet, úgy mi is „a jövő fejlődés érdekéből az ifjúság nevelésénél tartjuk leginkább érvényesíthetőknek és érvényesítendőknek azon irányelveket, melyek közegészségügyi, közerkölcsi és társadalmi szempontból az alkoholizmus leküzdésénél fegyelembe veendők /id. rendelet 2. bek./” és ezekre az elvekre való hivatkozással bátorkodunk a tekintetes Igazgatóságot tisztelettel az iránt megkeresni, hogy ifjúsági ünnepünkön megjelenni és arra a tanácsi kar, valamint a vezetése alatt álló intézet növendékeinek figyelmét kihirdetés, vagy más alkalmas módon oly irányban felhívni méltóztassék, hogy azon lehetőleg nagy számban megjelenjenek. Szíves támogatásáért előre is köszönetét mondva, vagyunk Hazafias üdvözlettel: Polgár Győző ................................... t itkár elnök GYVL VIII. 52. A Győri Állami Leánygimnázium iratai 1914. év 139. sz. k k k 85. forrás 1916. szeptember 1. 1916/162. sz. Tanács előterjesztése a városi alkalmazottak háborús segítsége és beszerzési előlege tárgyában. A közgyűlés a tanács 7263/916 számú javaslatára a város tényleges szolgálatában álló alkalmazottaknak az 1915. évi XXII. te. 1 és 2. §-aiban foglalt illetőleg a közszolgálati alkalmazottak újabb háborús segélyéről szóló törvényjavaslat 4 §-ában rendelkezéseknek megfelelő egyszeri háborús segélyt engedélyez az alább következő határozmányok szerint: 1. A háborús segélyben részesíteni kell: a) az 1912. évi VIII. te. hatálya alá tartozó tisztviselőket, segéd és kezelő személyzetet; a gázgyári igazgatót, az üzemi főkönyvelőt és anyag kezelőt, a javadalmi hivatal fizetési táblázatának I. III. osztályába sorozott alkalmazottakat, a felsőkereskedelmi iskola135 tanári karának az állam által háborús segítségben nem részesülő tagjait, a rendőrségnél alkalmazott detektiveket, az útmestert, a temetőfelügyelőt, és a gyümölcsös intézőjét; b) a női felsőkereskedelmi iskola felügyelőnőjét, az óvónőket, és menhely- vezetőnőket, a napidíjasokat; 136 Győr Szabad Királyi város Felsó'fokú Fiú Kereskedelmi Iskolája, a mai Baross Gábor Közgazda- sági Szakközépiskola eló'dje. 316