Zechmeister Károly emlékszám II. 1910–2010 - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 31/2010 (Győr, 2010)
Márfi Attila: Polgárosodási folyamatok Pécs kulturális életében a dualizmus alatt
Márfi Attila Ha a szorosabban vett kulturális lapokat vesszük, közel húsz, köztük igen sok tiszavirág életű termék látott nyomdafestéket. Ilyen volt a Fáklya Kardos Imre nevével fémjelezve, de csak egy hétig létezett. A Gutenberg Dalkör lapja a Gutenberg Ferenatffy Antal szerkesztésében két hétig maradt fenn. Szintén irodalmi és művészeti termék a Genéz, amely 1919 tavaszán alakult, s két hónapig lehetett a standokon. De majdnem két hónapig színesítette a palettát a Pécsi Társalgó (1919. február 1.-március 12.). A Krónika, mint művészeti és kritikai folyóirat viszont több mint fél évig volt kapható Kondor Regős László szerkesztésében.152 Ezzel szemben a színházi újságok valamivel nagyobb intervallumot ölelnek fel, bár itt is voltak rövid életű próbálkozások (Komédia, Színpad 2-2 hónapig fennállva). A város első igazi színházi lapja a Színházi Újság Baranyai László szerkesztésében 1915 novemberében látott napvilágot és csak a színházi szezon alatt adták ki. A szerb bevonulás után pár héttel megszűnt, szerepét 1919 júliusában az a Pécsi Színházi Elet vette át a PNSZ hivatalos lapjaként, amely 1936 áprilisáig(!) tudott fennmaradni. Az érintett korszakban Fodor Tibor és Hontby István szerkesztették, s a már említett sajátságos színi élet szinte minden komolyabb eseményét végig kísérték.153 Folyamatosan fejlődött külsejében és tartalmában, ezért Pécs a mai napig legjelentősebb színházi sajtóorgánuma. Érdemes még megemlíteni a Pécsi Színpad c. hetilapot, amely közvetlenül a megszállás után alakult meg szeptemberben, s 1924 januárjáig jelent meg. Új színfoltot hoztak a város újságírásában az ifjúsági és a sportlapok. Az ifjúsági, azaz a diáklapok mindegyike egy-egy iskola égisze alatt jelent meg, többnyire igen rövid élettartammal. így A Diák a kereskedelmi ifjak, a Diák-Élet a leány és fiú internátusok és középiskolák (a Pécsi Ciszterci Gimnázium kiadványaként), a Haladjunk a tanító- képzősök, az Ifjúság pontos iskolaháttere nem ismert, a Mecsek Alján a Pius Kollégium, míg az Új Diák a Felsőkereskedelmi Iskola Baross Gábor Önképzőkörét képviselte. A sportújságok közül a Kraus^ István szerkesztette Pécsi Sport a leghosszabb időtartamú. 1919. szeptember 7-én indult, s 1921. február 26-án fuzionált az 1920 júliusától létező Sport c. hetilappal, majd március 5-től augusztusi megszűnéséig Sportújság névvel jelent meg Déri Gyula szerkesztésével. (Egyébként a Pécsi Sportnak 1913 márciusában volt egy megjelenési kísérlete, de a két világháború között két alkalommal is életre keltették, ám csak pár hétig jelent meg.)154 A Természetbarát Wolf József szerkesztése alatt a város első turisztikai havi lapja volt. Ez a rendkívül gazdag újságtermés egy sajátságos, ellentmondásokkal terhelt korszak eredménye, s hasonló jelenség nem tapasztalható a város kultúrtörténetében. Szintén a 20. század első felének egyik sajátságos jelensége, a kor technikai vívmányaként megjelenő mozgókép vetítés, (projectograph, kinematográf, bioskóp) azaz népszerű nevén a mozi megjelenése és térhódítása. 152 Baranya Megye sajtóbibliográfiája. I.m. 184-185. 153 Uo. 305-306. ™ Uo. 303-304. 90