Zechmeister Károly emlékszám II. 1910–2010 - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 31/2010 (Győr, 2010)
Katona Csaba: A főpolgármester és a polgármester Ráth Károly és Kamermayer Károly Budapest élén
Rath Károly és Kamermayer Károly Budapest élén pontja, az anyagi jólét feltételeit, az ipar, kereskedelem, tudomány és művészt gyarapodásának eszközeit egyesítvén falai köpött, »Ös-Buda« árvaságrajutott s régi dicsősége csak emlékezetben él. ’^4 Láttuk tehát a politikai/gazdasági okokat. De vajon voltak-e más okok is a Duna két partján, amelyek az egyesítés ellen szóltak? „Budán lakni világnézet. ” Egy alkalommal — Az igazj című írásában — Márai Sándor (1900—1989) szögezte le ezt. A Vérmező melletti lakásában élő író találóan jellemezte, hogy a közeli Vár, a Martinovicsék kivégzésének színhelyéül szolgáló egykori Generális-kaszáló, az ugyancsak a közelben lakó Tabán emléke meghatározta a környék hangulatát és ezt tökéletesen érzékelte az egyébként Kassáról elszármazott és kassai öntudatát haláláig megőrző író. Hogy Márai otthonra talált Budán, abban alighanem szerepe volt annak is, hogy az ugyancsak erős lokálpatriotizmussal övezett Kassa volt a szülőhelye és így a budaiak erős — helyenként ma is érzékelhető — öntudata ismerős volt számára. Viszonylag ismert dolog, hogy a budai lokálpatriotizmus a városegyesítés idején, majd azt követően is meglehetősen erőteljes volt a 19. század második felében, de vajon volt-e üyen öntudata a modern, nem egy esetben kozmopolita világvárosként aposztrofált Pestnek a kisvárosias Budával szemben? Meglepő módon volt, méghozzá nem is akármilyen. A városegyesítés körüli időkben a Buda és Pest viszonyát tárgyaló írások többségében néhány merev közhely mentén kristályosodtak ki a két város jelzői: Pest fiatal, lendületben lévő, a világ nagyvárosaival egy sorba állítható igazi nagyváros, míg Buda a történelmi múltnak mintegy mementó- jaként továbbélő, ódon hangulatot árasztó település. Jellemző, hogy a történelmi múlt emlékeitől nem túlságosan meghatódó Táncsics a budai várban például semmi mást nem látott, mint a terjeszkedő Budapest akadályát és 1867-ben — egyébiránt épp akkor szabadulva várbeli börtönéből — javasolta a Vár öreg házainak lerombolását, sőt a Vár elbontását is „a bástyafal aljáig lehordatva”. Szerinte így a helyén „tündérváros emelkedhetnék”, ami olyannyira célszerű, hogy „maga az uralkodó család sem ellenezheti Budavár lerontását s annak helyén égj új város felépítését. ” Indokolva mindezt azzal, hogy „stratégiai szempontból már régóta ki van mondva az ítélet, hogy Buda, mely környezve van magas hegyekkel, honnan az új idők röpítő szeleivel azt rövid idő alatt porrá lehet rombolni, nem felel meg többé egy vár igényeinek. ’54 55 A két helység eltérő jellegéből adódóan már a reformkorban érzékelni lehetett, hogy nem mindig jó szemmel nézték egymást a Duna két partjának lakosai. Jó példa erre, amikor az 1838. évi, jórészt inkább Pestet sújtó árvíz idején, a fő ár levonulása után Barabás Miklós (1810—1898) Budán a Szarvas kávéházban kávét rendelt. A kávéház tulajdonosa kisebb adag kávét szolgált fel, értesülve arról, hogy Pesten is kisebbedtek a kávéadagok, Barabás az általánosítás hibájába esve így fortyant fel: „Pesten a szükség kényszerítette a kávésokat arra, hogy árvíz idején csak fél pornókat adjanak. [...] Maga ellen vét itt minden pesti ember, ha a kárt nem vallott budai féltől fele adagot is elfogad, mikor a kárt vallott pestiek egész adagot adnak. ”36 (Ez a kis incidens egyébként a későbbiekben nem akadá54 Göőz József: Budapest története. Bp., 1896. 187. 35 Táncsics Mihály: Fővárosunk. A bev. tanulmányt írta és jegyz.: Hajdú Tiborné Kohut Márta. Bp., 1976. (Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai, 8.) [reprint], passim 36 Barabás Miklós önéletrajza. S. a. r.: Banner Zoltán. Kolozsvár/Napoca, 1985. 118. 53
