Zechmeister Károly emlékszám II. 1910–2010 - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 31/2010 (Győr, 2010)

Horváth József: A dualizmuskori Győr időszaki sajtójának történetéből

A dualizmuskori Győr időszaki sajtójának történetéből Ugyancsak érdekességként emlírhetem a Győri Gyorsíró Közlöny című, „Gyorsírászati szaklap” alcímű vállalkozást, mely 1874-ben indult, és 1876 márciusáig biztosan megje­lent. Szerkesztője Leszlauer (később: Leszlényi) Imre, kiadója a győri gyorsírókor volt. A fennmaradt lapszámok vegyesen tartalmaznak kézírásos és gyorsírásos szöveget.118 Befejezésül még egy érdekesség: 1901 és 1907 között Beíegsegé/y^ő címmel szaklap jelent meg Győrött! A Vizkelety Sándor által szerkesztett és útjára indított kiadvány alcíme szerint „A pénztárakat érdeklő szakcikkek, véleményadások, miniszteri rendeletek, döntvények stb. közlönye” volt; indulásakor hetente, majd 1902 márciusától havonta látott napvilágot.119 Végezetül Tanulmányomban a dualizmuskori győri időszaki sajtó történetéről kívántam vázlatos áttekintést adni. Rövid kutatástörténeti áttekintés, valamint a vizsgált korszakot meg­előző időszak termésének gyors számbavétele után a hangsúlyt a dualizmuskori győri újságok bemutatására helyeztem, az általánosabban ismertek — Győri Közlöny, Győri Hírlap, Dunántúli Hírlap — mellett felemlítve a kevésbé ismerteket is. A politikai jelle­gű napi- és hetilapokat a teljesség igényével igyekeztem számba venni, és — ahol erre lehetőség kínálkozott — próbáltam néhány összefüggésre is felhívni a figyelmet. Mé­lyebb tartalmi elemzésbe nem bocsátkozhattam; egyes kérdésekben a lábjegyzetekben hivatkozott irodalom nyújt lehetőséget a téma iránt elmélyültebben érdeklődők számá­ra. A korszak folyóiratainak és ritkábban megjelenő időszaki kiadványainak bemutatása­kor már egyáltalán nem törekedhettem a teljességre. A válogatás során igyekeztem minél több szeletét érzékeltetni a gazdag választéknak, és szólni további érdekességek­ről is. Jelen tanulmány nem tekinthető a dualizmuskori győri időszaki sajtó teljességre törek­vő történeti feldolgozásának; de talán egy lépés egy majdani összegző munka elkészíté­sének irányába. ns GYMSM sajtóbibliográfiája, 332. tétel (242. o.). 119 GYMSM sajtóbibliográfiája, 58. tétel (86-87. o.). 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom