Szíjártó László (szerk.): KTMF Tájékoztató, 1988 (1-12. szám)
1988-11-01 / 11-12. szám
Dr. Horváth András a Tudományos Bizottság állásfoglalását és javaslatát ismertette. A Tudományos Bizottság a beszámoló tárgyalása során úgy vélte, hogy az intézet személyi összetételében magas a nem főállású oktatók aránya. Az intézet tudományos munkája és szerződéses munkakapcsolatai az egyes tanszékek szerint vizsgálva nagyon eltérők. Külön is észrevételezte a bizottság a Postaüzemi Tanszék külső kapcsolatrendszerének a hiányait. A szerződéses munkákhoz kapcsolódban több bizottsági tag is felvetette, hogy a munkák elosztása az egyes tanszékek között nem egyenletes. Van olyan tanszék is, amely egyáltalán nem végez szerződéses munkát. A bizottság kéri az intézet állami vezetését, hogy szorgalmazza a tudományos fokozatok további megszerzését. Ennek kezdeti jeleit érzékelni lehet a néhány kandidátusi cselekmény beindításában. Jónak minősiti a Tudományos Bizottság az intézetnek a többi intézettel való kapcsolatát a szerződéses munkákban, különösen kiemeli a KÉI-vel és a KGI-vel való ilyen együttműködést. A külső kapcsolatok közül elsősorban az osztrák és az egyéb nyugati kapcsolatok erősítését tartja fontosnak a bizottság. A Főiskolai Tanács az állandó bizottságok által tett kiegészítésekkel elfogadta a beszámolót. Külön elismerés illeti az intézetet az alábbiakért:- nagy hallgatói létszámmal dolgozik,- a főiskola közéletében, társadalmi életében kifejtett munkásságáért,- belső kapcsolataiért,- a doktori fokozatok számának jelentős növekedéséért. A személyzeti munkához kapcsolódóan a Főiskolai Tanács megállapítja: mivel a személyi összetételben jelenleg nincs főiskolai tanár és nincs főiskolai tanársegéd, e nemkivánatos helyzeten változtatni kell. Az intézet vezetése erre fokozott figyelmet fordítson. 3