Szíjártó László (szerk.): KTMF Tájékoztató, 1987 (1-12. szám)
1987-07-01 / 7-8. szám
Ca|retermelés^_g^akorlato^ A Közlekedésépítési Intézet II. évfolyamos hallgatói első alkalommal vettek részt cseretermelési gyakorlaton Cottbusban, illetve Tallinban. A korábbi drezdai és moszkvai csere-útakkal együtt igy négy re emelkedett azoknak a társintézményeknek a száma, amelyek hallgatóit fogadja, illetve ahová az Intézet kiküldi hallgatóit 3 hetes szakmai gyakorlatra. A TAI 8 hallgatója a Szovjetunióban vett részt cseretermelési gyakorlaton 1987. július 5-től július 25-ig. A Szovjet unió három városában voltak, Moszkva, Tallin, Leningrád. /A csoport vezetője: dr. Horváth András főigazgatóhelyettes és Gyimesi László laborüzemmérnök voltak./ Cseretermelési gyakorlat keretében a Moszkvai Vasútmérnöki Egyetem 8 hallgatója és két kisérő oktatója tartózkodott hazánkban intézetünk vendégeként. A KGI-től 75 hallgató töltött 3 illetőleg 4 hetet termelési gyakorlaton a Szovjetunióban vagy az NDK-ban. A Szovjetunióban a ZIL Autógyár ME és a MADI, az NDK-ban a Zwickaui Mérnökfőiskola, a drezdai E. Krámer Jármüjavitó, illetőleg a Neuenhagen Mg-i Motorfelújitó üzem fogadta a hallgatókat. A csere-csoportokat ebben az évben az Autógépész Osztály részéről Antal György, a Vasútgépészeknél Kiss László, a Járműgyártóknál Galli Csaba gondozta. A Kijevi Repülésügyi Egyetem termelési gyakorlatait Pintér József fogadta. 8