Mészáros Ántal (szerk.): KTMF Tájékoztató, 1983 (1-12. szám)

1983-03-01 / 3. szám

III« Az oktatási egységek vezetőinek rövid tájékoztatója a a II. félév megkezdéséről Az oktatási egységek vezetői, valamint a1 kollégium igazgatója tájékoztatóikban ismertették a vizsgaidőszak utáni hallgatói létszámhelyzeteket, valamint az esetleges létszámproblémákat. Kuti József kollégiumi igazgató a szakkollégium rendszer ki­alakítására vonatkozó javaslatait ismertette. 17. Egyebek Dr. Kecskés Imre gazdasági igazgató tájékoztatta a Főigazga­tói Tanácsot, hogy- az MM az 1983. évi költségvetés tervezetét elfogadta, ami 1982. évi pénzügyi előirányzatokat biztositja;- az útiköltségek elszámolása körül kialakult Ugymenétet is­mertette;- az 1983. évi bérfejlesztés végrehajtásához létszámot kell megtakarítanunk és szervezeti egysegenként az erre vonat­kozó tervezetet ismertetni. Dr. Kiscelli László főigazgató tájékoztatta a Főigazgatói Ta­nácsot arról, hogy a belső főiskolai gazdasági munkaközösségek létréhozásának feltételeit meghatározó szabályzat kidolgozásá­ra ideiglenes bizottságot hozott létre. Dr. Raffay Mária számitóközpont-vezető tájékoztatót adott ar­ról, hogy megkezdte működését a számítástechnikai kabinet, ahol 5 db ABC 80 tipusu kis számítógépet használhatnak oktató­ink, hallgatóink és ehhez 8 órától 16 óráig a számítóközpont ügyeletet tart. Nagy Kálmán tájékoztatta a Főigazgatói Tanácsot arról,hogy február 19-én lesz a hallgatók farsangi bálja, a dolgozóké pe­dig március 19-én a Rába jíotelben. A Szakszervezeti Bizottság 1983. február 9-én tartott ülést- Egyetértett az 1983. évi bérfejlesztési javaslattal. Az SZB javasolta az állami vezetésnek, hogy 1983-ban dol­gozza ki javaslatát, amely a tartós bérmegtakarítást elérő egységek érdekeltségét biztosítja.- Egyetértett az 1983. évi vezetői bérfejlesztésekkel.- Véleményezte a Főiskolai Számitóközpont helyettes vezetői­re előterjesztett személyi javaslatokat.- Egyetértett' négy fő oktató intenzív nyelvtanfol.yami költ­ségeihez történő főiskolai hozzájárulással. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom