Hegedűs Gyula: A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola magalakulása és első évei (Győr, 2008)

6. Az első főigazgató megbízása

AZ ELSŐ FŐIGAZGATÓ MEGBÍZÁSA sában. Győrött pedig a Megyei Pártbizottság és a Tanács, hasonlóképpen a Városi Párt­­bizottság és a Tanács a lakás-, a családtagok állás-, iskola-, napközi otthon problémáinak megoldásához minden segítséget megad. A főigazgató felhívta a figyelmet: be kell látni, hogy nemcsak az oktatókkal, hanem a hallgatókkal szemben támasztott követelmények is nagyok. A heti kötelező óraszám 36 óra. Még nem jött el a felsőoktatási óraszám csökkentésének az ideje. Az oktatóknak jóindulattal, szükség esetén egyéni segítségnyújtással, türelemmel kell oktatni, szinte együtt élniük a hallgatókkal. Ezek után a főigazgató megköszönte a kormányzati szer­vek, vendégek és a munkatársak megjelenését, részvételét, és az első összevont oktatói értekezlet végén az 1971/72-es tanévet megnyitotta. A vezetői megbízások és a kinevezések átadására az összoktatói értekezlet után a Művelődésügyi Minisztérium nagytanácstermében került sor. A vezetői megbízásokat dr. Polins^ky Károly miniszterhelyettes,* a főiskolai oktatói kinevezéseket a főigazgató adta át. Üdvözlő beszédet mondtak: Lombos Ferenc megyei tanácselnök (a megyei pártbizottság nevében is), Horn De^sőminiszterhelyettes és dr. He­gedűs Gyula főigazgató. A főigazgató megállapította: szemmel látható, hogy az első összoktatói értekezlet az állami és politikai személyiségek megtisztelő megjelenésével, az itt szerzett igen sok információval, az új vezetői és besorolási okmányok átvételével nagy hatással volt az érdekeltekre, és biztosan nőtt a bizalmuk a főiskola jövője iránt. A főigazgató — korábbi tudományos munkájára figyelemmel — a minisztériumtól engedélyt kapott, hogy megpályázza a Közlekedésgazdaságtan Tanszék vezetői megbí­zatást. A pályázatot a többi pályázattal együttesen tárgyalta a főiskola vezetői testületé és azt elfogadta. E tanszéken belül a főigazgató a Közlekedésépítési Karon és a Gépjármű­közlekedési Tagozaton a nappali tagozatos hallgatókkal hetenként, Szegeden a levelező hallgatókkal háromhetenként találkozott elméleti és gyakorlati órán. Hetenként­­kéthetenként hivatalos tárgyalásait intézte Győrött. Az intézményi egységeknél tartott előadások és az ott megtartott vezetői értekezleteken való részvétel alkalmat adott min­den munkatársa számára a személyes találkozásokra, ami betölthette az ún. „hivatalos fogadóóra” funkcióját. Szegeden a Főigazgatói Tanács 1972. június hó végén ünnepi ülést tartott. A főis­kola teljes vezetői köre (ajándékát átadva) barád szívvel és öleléssel elbúcsúzott Kálmán Mihály főiskolai tanár, tagozati igazgatótól, aki családi okok miatt nem vállalta az áttele­* Főigazgató-helyettesi megbízást és főiskolai tanári kinevezést kaptak 1971-ben: Fiala Albert, a volt Felsőfokú Gépjárműközlekedési Technikum igazgatóhelyettese és Mészáros-Komáromy László, a Kar Útépítési és Fenntartási Tanszékének vezetője; mindketten kiváló szakemberek és a főigazgató igen jó segítőtársai voltak. Tagozatigazgatói megbízást és főiskolai tanári kinevezést kaptak: dr. Kázmér Tibor, Kálmán Mihály és Rácz János, a volt felsőfokú technikumok igazga­tói. Az új megbízások kifejezték a korábbi vezetők iránti bizalmat. A Közlekedésépítési Kar igazgatója az 1971/72. tanévben dr. László Sándor főiskolai tanár lett. 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom