Hegedűs Gyula: A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola magalakulása és első évei (Győr, 2008)
3. Szakképzés 1945 után
SZAKKÉPZÉS 1945 UTÁN A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium ugyancsak átszervezte a felügyelete alá tartozó technikumokat szakközépiskolákká. Több helyen igazgatóváltásra is sor került. A szakközépiskolák révén lehetőséget láttak a szakmai vezetők a vállatoknál itt-ott túlburjánzott belső oktatás, vizsgáztatás csökkentésére. Ellenállásuk olyan erős volt, hogy — úgyszólván — egyetlen belső utasítás sem valósult meg. Az 1965-ben kezdett átszervezést új tankönyvek megírásával (nagy, költséges, de feltétlenül időszerű feladat volt), és szükség szerint új, korszerű ismeretekkel rendelkező vezetők, valamint oktatók beállításával kapcsolták össze. A minisztérium meglepetésszerűen, gyakorta a helyszínen ismerkedett a munka rendjével (esti hivatalos látogatás a diákotthonokban), ami ugyancsak elősegítette az általános rend kialakulását mind a szakközépiskolákban, mind a diákotthonokban. És minthogy a minisztérium szakközépiskoláinak viszonylagos országos elismertsége javult, továbbá mert a minisztérium vállalatai egyre több, korszerűbben képzett munkaerőt vártak, ezért helyeselték a közlekedési, távközlési, postai szakközépiskola-hálózat országos fejlesztését. A minisztérium az 1966—70 közötti időszakra a szakmunkásképzésre, tisztképzésre, közép- és felsőfokú technikusképzésre kiterjedő ötéves oktatásfejlesztési tervet fogadott el, amelyet az egyes szakmák várható műszaki fejlesztésére, a szakember-szükséglet területi megoszlására figyelemmel dolgozott ki. A terv legtöbb pénzt és munkát kívánó, egyébként talán a legfontosabb fejezete az országos közlekedési, postai és távközlési szakközépiskola-hálózat kiépítése volt. Először a minisztérium szakfelügyeleti főosztályaival, valamint a közlekedéspolitikai, műszaki fejlesztési, illetve munkaügyi osztályaival együttesen meghatározták a kb. 10 évre vonatkozó munkaerő-szükségletet szakmák és régiók (megyék) szerint csoportosítva. Megtárgyalták, hogy két-három szomszédos megye összefogásával melyik városokban lehetne technikum vagy gimnázium átminősítésével, más épület megszerzésével, kollégiumbővítéssel vagy kollégiumlétesítéssel a középfokú munkaerőképzést országosan decentralizáltan (a családokhoz és a leendő munkahelyekhez közel) megoldani.* ** *** A minisztérium — az igények, a kínálkozó lehetőségek országos összesítése, ésszerű rendezése után — a megyék illetékeseivel szerződésben rögzítette a megállapodásokat, a kölcsönös jogosultságokat és a kötelezettségeket.*’* Ezeket a tárgyalásokat 1967-ben befejezték, és 1967-68-ban ezek a * Alig volt fékezhető az autógépész és a postaforgalmi technikumok szaporodása, ami részben előnyös volt, de az oktatók és a gyakorlati oktatás hiányosságai (műhely-felszereltség) szempontjából hátrányos. A postaforgalmi technikumokba/szakközépiskolákba „özönlöttek” a vidéki lányok, akik számára a biztonságot jelentő, bár nem jól fizetett postai állás vonzó volt. ** Ebben az időben a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola létesítésének gondolata — viszonylag szűkebb körben — már ismert volt. Erre figyelemmel a minisztérium „bőkezűbb volt” a Győr-Sopron megyei szakközépiskola-fejlesztések tervezésével, laboratóriumok létesítésével és Győrött új kollégiumot létesített a szakközépiskolai tanulók elhelyezése céljából. (Ez a kollégium az egyházi tulajdon visszaadása korszakában — csere kollégiumként — a római katolikus egyház tulajdonába került. Az itt alapított Szent László Katolikus Szakkollégiumban a főiskola kb. 100 hallgatója talált otthonra.) *** Ez az „országjárás” hasznos volt, a megyék figyelmét felhívta arra, hogy a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium áldozatkész a szakközépiskola-rendszer fejlesztése érdekében. 15
