Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
3. Az első akadémia a dualizmus korában (1874-1919)
szenvedő tagtársuk kellő ápolást, gyógyítást és teljes ellátást kaphasson. Az alapítás után 10 év alatt két hallgató is köszönheti életét az alapítványnak, mert „az apáczák odaadó ápolása nélkül biztosan elvesztek volna”. 1897. december 2-án a segélyegylet díszközgyűlésen vette számba 25 év eredményeit. Az egylet vagyona ekkorra — a tagoknak és a jótékony külső személyeknek köszönhetően — meghaladta a 16 ezer forintot, és a negyedszázad alatt 215 hallgatót segélyezett, összesen 13 400 frt-tal.272 Éppen az ünnepi közgyűlésen merült fel Kosutány Tamás t. b. elnök javaslatára akadémiai menza létesítése. „Számos előkelő uradalom nyerte akadémiánkról tisztikara nagyobb részét”, s remélhetőleg nem zárkóznak el a menza anyagi támogatása elől — mondta Kosutány.273 A sajtóban is közzétették a „mensa academica” tervét, és adományokat kértek annak megvalósítására.274 Az 1897/98-as tanévben csak 180,— K gyűlt össze, 1898/99-ben már 721,76 K, 1899/1900-ban 592,96, végül — a minisztérium jelentős támogatásával — összesen 3342,72 K. Maguk a tanárok is több részletben adakoztak 20—100 koronát.275 1900. november 1-jén megnyílt a menza, de fönntartásához további adományokra volt szükség. 1901—1902-ben a segélyző egylet „legfőbb gondja” a menza volt.276 A következő években megszilárdult a menza fenntartása, és a segélyegylet is szépen gyarapodott: az 1905/06. tanévben az egylet vagyona már 43 855 koronára rúgott s a menzát 5720 koronával támogathatta, amivel 32 hallgatónak tudott kedvezményes étkezést nyújtani.277 Pályagondok A század második felében a gazdatisztek egyre növekvő száma került kiszolgáltatott helyzetbe. A tőkés átalakulás velejárója: a gazdasági versenyben alulmaradottakat és a munkanélküliség a bajbajutottakat a védekezés útjának-módjának a keresésére késztette. A polgári szabadságjogok garantálták a szerveződést, és evvel a legnagyobb tömeget kitevő munkásság élt is. A jóval szerényebb létszámú értelmiségiek szerveződése azonban lassúbb volt, aminek a magyarázata magában az értelmiségi magatartásban és a munkaadóval való közvetlen kapcsolatban keresendő. Kedvezőbb helyzetben voltak a jogi személyek kezében lévő, az egyházi tulajdonú és a rendezett nagybirtokok (kb. 70—80) gazdatisztjei. E birtokok már 1847-ben írásbeli szerződésben rögzítették az alkalmazás feltételeit, amelyek közt a nyugdíjjogosultság és a nyugdíj összege is szerepelt.278 A legtöbben azonban kiszolgáltatott helyzetben voltak. Ha alkalmazójuk emberségesnek is mutatkozott, de egy tartós betegség ledöntötte a lábáról a gazdatisztet — s ez idősebb korban mindenkit fenyegetett —, könnyen koldusbotra juthatott a családjával együtt. Galgóczy Károly ezért kezdeményezte a gazdatiszti nyugdíj és árvagyámintézet létesítését 1861-ben.279 A hetvenes években kezdett telítődni a pálya, nehezedett a végzett hallgatók elhelyezkedése, s ezt kihasználták a birtokosok. 1875-ben jelzi röpiratában Barla Szabó József hogy „kölcsönös szerződés ... a gazdatisztek állásánál ignoráltatik ugyannyira, hogy ők mívelt társadalmunk méltatlan szenvedő páriáinak nevezhetők”.280 Sporzon Pál lelkiismeretes tanárként felelősséget érzett szárnyukra bocsátott növendékeiért és lapjában, a Gyakorlati Mezőgazdában a következő hirdetést tette közzé: „Gazdasági akadémiát végzettek. .. vannak e lapok szerkesztőjénél bejelentve, kik a gazdasági pályán alkalmazást keresnek. Közvetítést a szerkesztő készséggel elvállal.”281 A nyolcvanas évek gabonaexport-válsága (az amerikai konkurencia győzelme) következtében sűrűsödtek a pályagondok. 1888-ban kérdést intéz az illetékesekhez Bosányi Endre, hogy „Minő állás illeti meg a gazdasági akadémia, a gazdasági tanintézetek s a földmíves-iskolák hallgatóit a gyakorlati életben?” Kérdése indokolt volt: a gyenge földbirtokosok — „spórolás” címén fölvettek földművesiskolai végzettségűeket is, mert kisebbek voltak az igényeik, mint a felsőfokú képzettségűeké.282 A földművesiskola alapfokú (főleg agrotechnikai) szakismereteket nyújt növendékeinek, hogy kisbirtokukon eredményesen gazdálkodhassanak. A végzettek azonban nem tértek vissza a családi kisbirtokra, inkább „gazdatisztként” tetszelegtek — megfelelő tudás nélkül. Ez a „megoldás” az államnak is komoly károkat okozott: egy kisgazda földmíves-iskolai képzésére ekkoriban 1000forintot költött, a gazdasági akadémiai képzésre pedig hallgatónként csak 400-at!2gi 84