Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
3. Az első akadémia a dualizmus korában (1874-1919)
gálta nálunk a »Zucht auf Leistung« elvét, vagy ahogy ő azt jó magyarsággal kifejezte: »nem telivér kell nekem a tehénben, hanem teli-tej«.”.200 Voltak, akik az állatbonc- és élettani előadásait száraznak találták, de a többi tárgyból színesen beszélt. Különösen felélénkült, ha tenyésztési eredményeiről szólt. „A még serdülő gazdanemzedék megérezte, hogy az ő katedrájáról az élet beszél az élet számára. Mihelyt egy-egy fejezethez érkezett, amelyben saját eszméit hirdethette, ellenállhatatlan erővel hatottak szavai” — állapította meg tanítványa, majd későbbi professzortársa, Schandl József.201 A legmaradandóbb epizódok a diákélet legizzasztóbb cselekményeihez, a vizsgákhoz kapcsolódnak. Kosutány is a diákok egyik kedvence volt. „Beszéljen a sósavról” — közölte a vizsgatételt egyik hallgatójával. A válasz: ... sóból és savból áll. Mire Kosutány nevetve folytatta a „kollokviumot”: „akkor a puskapor — puskából és porból áll”.202 A másik makogó vizsgázónak mentő kérdést tesz fel: — Hány elem van? — 92 — vágja rá a hallgató. — Téved! — válaszolja Kosutány a vizsgát figyelő többi hallgató legnagyobb meglepetésére — 93 elem van, a 93. a „kegy-elem”, amely most a vizsgaeredményben érezteti hatását.203 Sporzon Pál csendes, szerény ember volt, nyugalomba vonulását is ez jellemezte. 1890-ben „nem árulta el senkinek, kitartott a tanév végéig, s mikor már az akadémia termei elcsendesedtek, tanítványai elszéledtek, minden feltűnés, búcsú nélkül kiállott a sorból. Utolsó tanítványai »Isten hozzád«-ot sem mondhattak neki” — írja Cserháti.204 Akkoriban számon tartották a tanári szolgálat éveit és felköszöntötték azokat, akik a 25., esetleg 30. stb. évet töltöttek el a pályán. Bár Vörös igazgató kissé sokallotta a „vigalmakat”, nem feledkezett meg tanártársai köszöntéséről a tanévnyitókon, és támogatta adandó alkalmakkor az ifjúság részvételét az ünneplésben. Pl. a díszvacsorával végződő lampionos-zenés felvonulást Kosutány 30 és Hensch 25 éves tanári jubileuma alkalmából 1901. december 19-én, amikor még Kassáról és Debrecenből is érkeztek kollégák.205 (Sokkal többet ért ez, mint a későbbi, a felsőoktatási intézményektől idegen pedagógusnapi negédes sablonbeszéd...) A századforduló után ritkultak a korábbi évtizedek ünneplései, elcsendesedtek a névnapi zenés felvonulások, de még előfordult, hogy kiváló és közszeretetben álló, élvezetesen előadó tanárukat megünnepelték adandó alkalommal a hallgatók. így pl. Mezey Gyulát, aki egyévi távoliét után a szőlészeti intézettől 1905 októberében tért vissza. Az ifjúság féklyásmenetet rendezve, lakása elé vonult. Itt Kovács János, a Kazinczy Kör elnöke „szép szavakkal üdvözölte”. A nagy tanári kar sajátos légkörét tanár és hallgatója együtt formálta, de méltánytalanság lenne megfeledkezni kiteljesedésének harmadik szereplőjéről, aki Cserhátinak partnere volt összehasonlító kísérleteiben, Újhelyinek a mosoni szarvasmarha-táj fajta kitenyésztésében, Henschnek a mintagazdaságok szervezésében: a kisgazdáról. E korszak tanári kara, hallgatósága és a hozzájuk tartozó ,,parasztértelmiség ’ ’ közösen állítottak ércnél maradandóbb emléket Óvámak. E kisgazdaréteg — szakműveltsége, gazdasági érdekeltsége révén, a nagy tanári kar közreműködésével — a századforduló táján kezdett formálódni, majd a következő évtizedekben egyre magasabbra emelkedni, s ha gerincét 1947 után meg nem törik, ma az ország társadalmának meghatározó polgárságát alkotná. Fejlesztési ígéretek — és ami megvalósult Érdemes áttekinteni és megvizsgálni azt a kérdést, hogy az eredmények elérésében a pénzügyi háttér döntő szerepet játszott-e, vagyis teljesültek-e a miniszter fejlesztési elképzelései. Erre az összetett kérdésre határozott nemmel kell válaszolnunk. Az akadémia fejlesztése csak kisebb-nagyobb késésekkel kullogott az igények után, amelyeket a kor és a jelen levő szellemi tőke — a tanári kar magas tudása — támasztott, s amelyeknek csupán egy részét elégítette ki. Az intézmény 75
