Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
6. A Magyar Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Osztálya (1945-1949)
VI. A Magyar Agrártudományi Egyetem Magyaróvári Osztálya (1945—1949) A háborús pusztítások, a romok eltakarítása volt a legsürgősebb teendő, a főiskola új helyzetének az átgondolása csak ezután következhetett. A nagybirtok szülte a tanintézetet, amely (utódaival együtt) immár hat generáció gazdáit képezte a nagybirtok számára, ugyanakkor — fura ellentmondásként — a nagybirtok gátolta állandóan a magasabb szintre emelését, a főiskolává fejlesztését. Tüdta ezt minden oktató és nyoma sem volt kétségbeesésnek, amiért az új hatalom agrárpolitikája „kirántotta a szőnyeget” a lábuk alól, mert az új oktatási cél megfogalmazása — legalábbis az oktatói karnak — nem okozott nagyobb gondot. A kisgazdaságokkal már fél évszázada állnak szoros kapcsolatban, a földreform következményeivel pedig már 1918-ban számot vetettek, a harmincas években pedig kidolgoztak több olyan koncepciót, amelyek most kettős célt is szolgálhatnak: miközben jó alapot kínálnak az új oktatási cél megfogalmazásához, egyúttal alkalmasaknak látszottak az állástalanná vált diplomás gazdák foglalkoztatására. Mindkét ügyben a döntés a minisztérium kezében volt. A földreform utáni hónapokban a földmívelésügyi tárca érzékelte, hogy a megváltozott körülményekhez kell igazítania a szakoktatást. Ezt bizonyítja az 1945. július 1-jén kibocsátott 4050/1945. számú miniszterelnöki rendelet a mezőgazdasági szakoktatási intézmények egységes felügyeletének és vezetésének szabályozásáról, amely leválasztja a műegyetemről a mezőgazdasági és állatorvosi kart, valamint az erdőmérnöki osztályt és a VKM hatásköréből a földmívelésügyi miniszter fennhatósága alá helyezi. Ezt megelőzően már a debreceni és a keszthelyi gazdasági akadémiák is megkapták a főiskolai rangot, anélkül, hogy a rendeletek tisztázták volna a képzési célt.1 Ebben a várakozó helyzetben nyitotta meg az óvári főiskola 1945. szeptember 17-én negyedik tanévét, amely ebben a minőségben mindössze két hétig tartott: október 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben a miniszterelnök 8740/1945. sz. rendelete a Magyar Agrártudományi Egyetem létesítéséről, amely egyetlen szervezetbe fogta össze az eddig önálló mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és állatorvosi felsőoktatási intézményeket. „Régi hiányt és mulasztást pótolt az első demokratikus magyar kormányzat, amikor... hozzájárult ahhoz, hogy S. Szabó Ferenc, a demokratikus Magyarország első földmívelésügyi államtitkára megvalósíthassa nagy tervét: a Magyar Agrártudományi Egyetemet” — írja a Parasztpárt lapja.2 A névtelen cikk szerzőjének igaza volt abban, hogy az elképzelés — az agrártudományok teljességét felölelő egyetem terve — nem új: 1844-ben merült fel először,3 s azóta, 1920-ig több változatban is kidolgozták.4 Most azonban, 1945-ben már túlhaladott — és főleg érthetetlen — volt, hogy miért kell az ország külkönböző pontjain száz-kétszáz éve közmegelégedésre működő, virágzó intézményeket, önállóságukat megszüntetve, egy gigantikus egyetembe kényszeríteni. A szervezeti szabályzatot közlő FM 53 999/1945. számú rendelet szerint az egyetem: 1. mezőgazdaságtudományi, 2. állatorvostudományi, 3. erdőgazdaságtudományi, 4. kert- és szőlőgazdaságtudományi karokra tagozódik; a mezőgazdaságtudományi kar pedig négy — budapesti, debreceni, keszthelyi és mosonmagyaróvári — osztályból áll. Az osztályok élére elnököt választanak, aki dékáni jogokat gyakorol — átruházott hatáskörben. A bekebelezés valamennyi — eddig önálló — intézményt egyformán érte. Az óvári — alig három éve kinevezett — főiskolai tanárokra nézve pedig külön sérelmet jelentett a ME 8740/1945. sz. rendelet 7. §-ának a (3) bekezdése, amely szerint a főiskolai ny. r. vagy rk. tanárok csak egyetemi ny. r. vagy rk. tanárrá történt kinevezésük után folytathatják előadásaikat. Pedig az FM 232 056/1942. rendelet kimondta, hogy a főiskola ny. r. és rk. tanárai a tudományegyetemi tanárokkal egyenjogúak.5 Meg175
