Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola - Testületi ülések, 1979

1979. március 15., Főigazgatói tanács rendkívüli ülése - 1. A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola főigazgatójának beszámolótervezete az OM komplex vizsgálatához. Előterjeszti: Dr. Varga László

4 Műszaki Tanárképző Osztály: A középiskolai műszaki tanári képesités mellett a hallgatókat autógépész üzemmérnöki feladatokra, valamint gépjármüvezetőkép­­zés és a közlekedési vállalatoknál folyó oktatás-továbbképzés feladatira is fel kell késziteni, Az adott tanulmányi idő mel­lett ez az ismeretek nagyfokú racionalizálását kivánta, így alakult ki a Gépjármüszerkezettan cimü négy féléves tantárgy a következő, korábbi négy üzemmérnöki tárgyból: Gépjármüüzem, Gépjármüszerkezetek, Gépjármüvillamosságtan és Gépjármű diag­nosztika, Az összevonás eredményeképpen még a rövidebb idő alatt is megnövekedett ismeretanyagot sajátithatnak el a hallgatók, ami a 4, félévben "Válogatott fejezetek a gépjármüszerkezettan­­ból" cimen jelenik meg, Összevont ismeretanyagnak tekinthető a Gépjármű közlekedési ismeretek c, két féléves tárgy, amely a gépjármű és útellenőrzésr’ŐI ad szintetizált ismereteket, Matematikai és Számítástechnikai Intézet: Itt érvényesül jelentősebben a már emlitett körülmény, hogy nagylétszámu hallgatóságot érintő, összevont előadások tartá­sára nyilt lehetőség. Az egyes szakok sajátos igényeit a gya­korlatokon lehet kielégíteni, Sajátos helyzetet jelent a Fi­zika oktatása is, mivel ez csak egyetlen szakmai intézetben fo­lyik, mig a Közlekedésgépészeti és a Közlekedés- és Postaüzemi Intézetben a fizikai ismeretek alapvető elemei a Villamosság­­tan cimü tárgy keretében kerülnek oktatásra, Itt kell megemlíteni, hogy a hallgatók fizikai tárgyú ismere­teinek hiánya komolyén neheziti a Közlekedésépítési Intézet hallgatóinak oktatását is, A hiányt tanulmányi segédletekkel, a szükséges ismeretanyagnak más tárgyakba való integrálásával /Mechanika, Geodézia, Vizépitéstan, Geotechnika, stb./ próbál­ják enyhíteni. Elképzelések születtek valamilyen, az alapvető fizikai ismeretek pótlására irányuló fakultativ tanfolyamok tartására is, Marxizmus-Lehinizmus Oktatási Intézet: Az Intézet tantárgyaiban nincs változás, csupán a témák kapcso­lódási pontjait és az egymásra épülést tárják fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom