Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola - Testületi ülések, 1974

1974. október 8., Főiskolai tanács rendes ülése - 1. Tájékoztató a Főiskola szervezeti korszerűsítéséről. Előadó: Kanczler Gyula, az Oktatási Minisztérium Műszaki Egyetemi és Főiskolai Főosztályának vezetője.

- 19 -ve. A létrehozandó strukturális változásnál a laborokat mintegy adottságot kell kezelnünk úgy helyszinrajzilag, mint a műszaki pa­­raméterek szempontjaból. Ezek kihatással és kölcsönhatással vannak egymásra. A labort érintő változás további idő- és oktatási kiesést jelent, illetve óriási költségtöbbleteket hoz magával. Nem megold­hatatlan a helyzet, lln csak azt az ajánlást teszem, hogy majd a strukturális változtatással foglalkozó bizottság ezt, mintegy alap­vető és nagyon nehezen mozdítható szempontot, szíveskedjék a javas­latai kidolgozásánál figyelembe venni. Szeretnék még elmondani a labor vonatkozásában két példát, ami a korszerűségre utal. A Főisko Iának tervezése során módunk volt arra, hogy többek, akik a terve­zést irányítottuk és abban részt vettünk, Nyugat-Európában is ta­nulmányozhattuk az egyetemek és oktatási intézmények tervezésének és építésének metodikáját. Ezt azért fogalmazom igy, mert pontosan ennek e külföldi utam tanulmányainak közlése alapján árt az a vád, hogy elsősorban a luxustervezást tanultuk meg és nem a metodikát. Szeretnem elmondani, ez nem igy van. Megemlíteném azokat a példákat eredményeket, amik más, olyan országokban, ahol szintén gondolkodó fejek vannak és akik műszaki, oktatás-metodikai, oktatási és gazda­sági szempontok figyelembe vételével gondolkodnak, mert ez egy dön­tő momentuma kell, hogy legyen a mi gondolkodásunknak is. Abban az időpontban a karlsruhei egyetemen készült el egy laboratórium. Még be sem költöztek és közölték velük a Bau Amtnál, hogy ez a szinte csodaszámba menő laboratórium máris korszerűtlen és rossz. Kiderült, hogy miért. Egész egyszerűen a labor tervezésénél nem vették figyelembe, nem tudták figyelembe venni azt a tendenciát, hogy a jövő laboratóriuma, - a gépeknek és a műszereknek egyre in­kább a miniatürizálási tendenciája miatt, - egészen más áttörési rendszereket, mozgatási rendszereket és az ehhez szükséges alapozá­si rendszereket követel meg, mint amit mi hiszünk, vagy amit ezek-­­ről tartunk. Azon kivül azt is elmondták, hogy egy laboratórium az nem laboratórium csak akkor, ha az alatt van még egy laboratórium, ahol az összes energiarendszerek és energiavezetékek húzódnak hoz­záférhető, állandóan szerelhető, átprogramozható módon. Egy ilyen épült most Budapesten, a Budapesti Műszaki Egyetem Épitőmárnöki és Epitészmárnöki Kara részére, megitálásem szerint ez korszerű, euró­pai. Mi itt ezt még nem tudtuk költságvonatkozásban megvalósítani. Csak egy szűk, úgynevezett cső-alagutunk van a laboratóriumok alatt, ahol a vezetékek mennek, így sajnos az átprogramozást, át­rendezést nem tudjuk olyan hatékonyan művelni, mint ahogy azt kel­lene azért, hogy szabadabban tudjunk strukturális változás követ­keztében, - esetleg fennálló laborátrendezés vonatkozásában, - el­járni. Ügy érzem, hogy amit elmondtam, azzal némi alapot tudtam szolgál­tatni, segíteni tudtam abban, hogy a Főiskolán kialakult ás továb­biakban menetrendszerűen kialakítandó műszaki lehetőségeket hogy lehet a strukturális változás során akár részleteiben, akár ösz­­szességáben venni. Megköszönöm szives türelmüket. Pulai _Perenc’ A szeptember 23-i Főigazgatói Tanácsülés határozata a Központi Test nevelési Csoport megalakításával kapcsolatban úgy vélem, hogy a mai igazolt eredmények alapján helyes volt. Főigazgatóhelyettesi felügyelettel jött létre ez a csoport és bevezetésre került a nagy egyetemek mintájára. A nagy egyetemeken jól bevált a hallgatók kedvelte, szakosított testnevelés is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom