Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola - Testületi ülések, 1971

1971. február 13., Vezetői értekezlet

hogy az iratrendszerezési és tárgymutatózási munkát visszamenőleg is csináltassuk meg, az anyagfeltárást követően a rendszerezésre esetleg alkalmi munkaerőt szerződtessünk;- a Gazdasági Igazgatóságon tapasztalt fegyelmezetlenség ügyében elren­delt vizsgálatot lefolytatta, melynek során Írásban is kért jelentést, valamint tárgyalt a társadalmi szervek vezetőivel* Az ügy megítélésé­nél figyelembe kell venni azt a körülménjá, hogy a Főiskola a dolgo­zók részére kluL—aelyiséget biztosítani nem tud és a mértéktartó össze­jövetelek alkalmai lehetnek az egészséges munkahelyi kollektívák kia­lakulásának; ezért az összejövetel tényét nem kifogásoljuk, hanem az ennek során tapasztalt, a munkafegyelmet sértő jelenségeket, ezek: a gazdasági igazgató tudta és előzetes engedélye nélkül tartották az összejövetelt és eire az igazgató szobáját is igénybe vették; hivata­los iratok és bélyegzők elrakatlanul voltait. Javasolja, hogy a gazdasági igazgató fentiek miatt illetékes beosz­tottait figyelmeztesse;- bejelenti, hogy sokszorosítva elkészült a Főiskola Ideiglenes Szerve­zeti és Működési Szabályzatának tervezete, s az anyag a Főiskolához méltatlan külsejű, bár a sokszorosító berendezés nem tökéletes, gon­dosabb munkával szebben is meg lehetett volna azt csinálni. Javasolja, a Kar igazgatója fentiekre figyelmeztesse a sokszorosítót^- átadja a Kar igazgatójának a Ili. Országos Közlekedésgazdasági Konfe­rencia anyagát azzal a kéréssel, hogy legyen szives közölni a Fői­gazgatói Hivatallal a kari résztvevőket;- javasolja a Kar igazgatójának, hogy a kari ülés meghívóját legyen szi­ves február 16,-ig kiküldeni a Szervezeti és Működési Szabályzatra vo­natkozó melléklet csatolásával;- javasolja, hogy a Főiskola iratkezelési, ügyrendi kérdéseit,a sokszo­rosító és egyéb irodai, segédüzemi gépek és berendezések esetleges be­szerzését célszerű összefüggésében megvizsgálni és ennek alapján iigy­­viteli-ügyvitelgépesitési koncepciót kialakítani. 7/ Főigazgató elvtárs fentiekkel kapcsolatban- megállapítja, hogy a dolgozók összejöveteleit a további altban is lehe­tővé kell tenni, ezek az összejövetelek - ilyen célú helyiség hiányá­ban - a tanszéki, vagy hivatali helyiségekben is tarthatók,a vezetőnek azonban erről előzetesen tudnia kell; hivatalos okmányokat, bélyeg­zőket stb. mindenütt biztonságosan kell tárolni, ill. tartani; a tan­szék és hivatalvezetők is gondoskodjanak arról, hogy az összejövete­lek ne legyenek túl gyakoriak, a résztvevők magatartása mértéktartó, a szcsEsital-fogyasztás csekély mértékű legyen; helyesli a Főiskola ügykezelési-ügyvitelgépesitési koncepciójának kialakitását. Budapest, 1971. február 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom